Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk január 7-én indul kéthetes edzőtáborába a spanyolországi Benidorm városába.
Az előzetes program alapján négy felkészülési mérkőzés biztosan vár majd csapatunkra. Fontos kiemelni, hogy mint minden esetben, ez ezúttal is csak tervezett program, amely még több szempontból is változhat.
Január 11-én, szombaton a német élvonal 11. helyén álló Union Berlinnel nézünk szembe, majd ezt követően 16-án, csütörtökön a Bundesliga 2-ben szereplő Hannoverrel mérkőzünk meg.
Január 20-án, a hazautazás előtti hétfői napon két találkozó is vár csapatunkra: a román első osztályú és regnáló bajnok Kolozsvár után ismét egy német másodosztályú csapat, a Wehen ellen lépünk pályára.
Edzőtábor, Benidorm
Tervezett program
Január 11., szombat (pontos időpont később)
FTC-1. FC Union Berlin
Január 16., csütörtök (pontos időpont később)
FTC-Hannover 96
Január 20., hétfő (pontos időpont később)
FTC-SV Wehen
Január 20., hétfő (pontos időpont később)
FTC-CFR 1907 Cluj
Nem sokon múlt, hogy hőssé váljon Haiti első vb-meccsén. A lefújás után értékelte a találkozót.
McGinn góljával Skócia 1–0-ra legyőzte Haitit, amelyben csereként pályára lépett a Fradi csatára.
A technikás izraeli válogatott az elmúlt három év több nagy sikerének volt egyik főszereplője.
Vége a magányos meccsnézéseknek, ha önre mosolyog a szerencse legújabb TikTok-játékunkban.
A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.
Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.
Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.