A svájci Nyonban június 16-án kisorsolták az UEFA Európa Liga 2026-27-es idényének első selejtezőkörös párosításait. Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros a szerb bajnokság ezüstérmesével, a Vojvodinával került szembe. Az első találkozót július 9-én idegenben játsszuk, egy héttel később, július 16-án 20:15-től pedig a Groupama Arénában fogadjuk riválisunkat.
A hazai mérkőzésre június 24-én, szerdán elindult a jegyértékesítés!
Európai kupaselejtezőinkre, ahogy a korábbi években, úgy ezúttal is a bajnoki jegyárak lesznek érvényesek. Ezen felül bérleteseinknek 20 százalék kedvezmény jár, azaz továbbra is érdemes szezonbérletet vásárolni, ami a nemzetközi porondon a későbbiekben elővásárlási jogot biztosít a ligaszakasz hazai mérkőzéseire. A június 24., reggel 8:00-ig bérletet váltó szurkolók helyét a jegyértékesítés kezdetétől 72 órán át fenntartjuk!
Azok a hűséges bérleteseink pedig, akik a 2025-26-os szezon valamennyi hazai mérkőzésén kint voltak, első hazai nemzetközi kupameccsünkre 0 forintért válthatják meg jegyüket a Vojvodina elleni találkozóra.
Az UEFA klubunkkal szemben kiszabott büntetésének értelmében a Groupama Aréna B2 szektora a mérkőzés során le lesz zárva.
Felhívjuk drukkereink figyelmét, hogy a jegyvásárlás legelső, elengedhetetlen feltétele továbbra is a Fradi szurkolói kártya megléte! Emellett fontos információ, hogy a megvásárolt jegyek átírására csak a mérkőzés dátumát megelőző pénztári munkanapig, a pénztár nyitvatartásának a végéig van lehetőség. Az eredeti jegy tulajdonosa vagy a vásárlója kezdeményezheti a jegy átírását e-mailben (jegypenztar@fradi.hu). Az átírás díjtalan. Az átírásról egyéb információk még a meccsjegy.fradi.hu oldalon találhatóak.
Érkezzen időben, szurkoljon sportszerűen és ne dohányozzon a lelátón!
Kérjük szurkolóinkat, hogy – elkerülendő a sorbanállást, valamint azt, hogy lemaradjanak a találkozók első perceiről - érkezzenek időben minden hazai találkozóra. Továbbá mindenkit arra kérünk, tartózkodjon a kirekesztő, diszkriminatív rigmusoktól, mert az UEFA újra büntetni fogja a klubot. A B szektorokban helyet foglaló szurkolóinkat külön kérjük arra, hogy a lépcsőket hagyják szabadon meccs közben, mert az UEFA ezért is büntetéssel sújtja a csapatot.
A nézőtéri dohányzás továbbra is szigorúan tilos, a Groupama Aréna munkatársai fokozottan ellenőrzik a nézőtéren való dohányzást. Dohányozni csak a célra kijelölt helyeken lehet.
Fontos információk a parkolásról a mérkőzések idején!
Drukkereink az UEFA Európa Liga hazai mérkőzései alatt igénybe vehetik klubunk murvás parkolóját, amelybe gépjárművel kizárólag a Rákóczi híd felől érkezve, a Könyves Kálmán körútról állhatnak be az autóval érkezők. A mérkőzésekre autóval érkező szurkolók ezen kívül találnak parkolási lehetőséget az MVM Dome P1 Parkolójában is. Az árakról, megközelítésről és egyéb fontos részletekről a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon találnak friss, részletes információkat.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Szenes Iván téren (volt Rezső tér) kizárólag a kijelölt parkolóhelyeken álljanak meg, és fokozottan ügyeljenek arra, hogy a nem kijelölt parkolóhelyeket, valamint a környező zöldterületet ne használják, mert az kerékbilincset és szabálysértési eljárást vonhat maga után. Ügyeljünk a környezetünkre, figyeljünk egymásra!
Tartózkodjanak a kirekesztő rigmusoktól és szurkoljanak sportszerűen!
Felhívjuk tisztelt szurkolóink figyelmét, hogy az Európai Labdarúgó Szövetséget (úgy is, mint UEFA-t), vagy a bírókat, játékvezetőket, az aktuális ellenfelet, vagy bármely más vetélytársat, úgy is mint klubot, vagy ezek bármelyikének bármely sportolóját, sportvezetőjét nemi identitásjeggyel, nemi hovatartozásra történő utalással sértő kifejezéseket is az UEFA szexuális kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető, obszcén, diszkriminatív, sértő, vagy politikai megnyilvánulásként értelmezi és a klubot súlyos büntetéssel sújthatja.
Az Európai Labdarúgó Szövetséget (úgy is, mint UEFA-t) szervezett bűnözői csoportként, bűnszervezetként megjelölő rigmust ugyancsak sértő, vagy politikai megnyilvánulásként értelmezi, és a klubot súlyos büntetéssel sújthatja. Tisztelettel megkérjük minden kedves szurkolónkat, hogy kerüljenek minden olyan kézmozdulatot, amelyet az UEFA náci karlendítésnek vagy antiszemita jelképnek értelmezhet, és erre figyelmeztessék szurkolótársaikat is. A „szívtől az égig” karmozdulat egy kézzel egyáltalán nem végezhető! A néző semmilyen pirotechnikai eszközt, füstölőt, petárdát, hanggránátot stb. nem vihet be a stadionba. A mérkőzésre csak a korábban a klub által engedélyezett, illetve felirat nélküli, piros-fehér-zöld (nemzeti színű) vagy zöld-fehér molinót/zászlót szabad bevinni.
A behozott molinók semmilyen diszkriminatív, sértő, erőszakos, obszcén, kirekesztő, politikai, sporttal nem összefüggő tartalommal nem rendelkezhetnek, önkényuralmi jelképeket, illetve más népet, nemzetet, embercsoportot, szexuális kisebbséget hátrányosan megkülönböztető kifejezéseket nem tartalmazhatnak. A behozott molinók/zászlók nem rendelkezhetnek olyan vagy hasonló tartalommal, melyek FARE (Football Against Racism in Europe) szervezet és az UEFA által tiltott szimbólumnak minősülnek.
A belépőket a megújult meccsjegy.fradi.hu oldalon, valamint a Groupama Arénánál található jegypénztárban tudják megvásárolni nyitvatartási időben (K-P 10:00-18:00, Szo 9:00-13:00, V-H zárva. Meccsnapokon a mérkőzés időpontjához igazodva).
Labdarúgócsapatunk kapusa szerint az elmúlt hetek elvégzett munkája kellő önbizalmat adhat a folytatásra.
Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Vojvodina elleni selejtező első körére.
Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!
Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.
Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.
Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.
Az eddig Soroksáron szereplő hátvéd a jövőben a Ferencváros felnőttcsapatában játszik – VIDEÓ!