Ezen a nyáron megvalósult a nagy visszatérés. Középpályásunk, a Ferencvárost először 2014-től 2016-ig szolgáló Nagy Ádám egy évtizednyi légiósélet után július 31-én írt alá ismét a Fradihoz, amelynek színeiben azóta négy Európa Liga-selejtezőn és három bajnokin játszott – négyszer is kezdőként. Tizenegy évvel a legutóbbi derbije után most újra az Újpest FC ellen készül.
– Korábban 99-esben játszott, most hatos mezszámban futballozik a Fradiban. Miért éppen erre esett a választása?
– Nekem a kedvenc számom a nyolcas, nagyon szerettem volna az lenni, de észrevettem, hogy Naby számot váltott, így az már nem volt elérhető. Akkor úgy gondoltam, hogy lehetnék újra 99-es, ami azért lett volna szimbolikus, mert az volt a mezszámom abban az évben is, amikor felkerültem az első csapathoz, de közben meg úgy voltam vele, hogy a pozíciómból kiindulva inkább csak egyszámjegyű legyen, így a hatosra esett a választásom.
– Ahhoz, hogy megkaphassa ezt a számot, kellett külön „engedélyt” kérnie a hatos mez legemblematikusabb korábbi viselőjétől, Lipcsei Pétertől?
– Beszéltem vele, talán a Twente elleni, itthoni meccs előtt találkoztunk. Nekem Peti volt edzőm az NB III-ban és U21-ben is, tehát elég jól ismert engem, illetve én is megismertem őt. Elmondtam neki, hogy milyen lehetőségeim vannak, és én a hatos mezben szeretnék játszani, Czakiék (Czakó Péter, férfi labdarúgócsapatunk szertárosa – a szerk.) pedig azt mondták, hogy persze, megkaphatom a hatos mezt. Ő erre azt felelte, hogy részéről rendben van, de viccesen hozzátette, hogy az aranyat a vassal azért ne keverjük, ezen jót nevettünk. Örülök, hogy így alakult, és megkaphattam a hatos számot. Az elkövetkezendő években próbálok olyan teljesítményt nyújtani, hogy megközelíthessem Lipcsei Péter tudását.
– Következik a derbi, amiről önnek is lehetnek emlékei, hiszen az első Fradinál töltött korszakában már lépett pályára Újpest elleni rangadón. Vissza tudná idézni, hogy mikor játszott legutóbb az újpestiek ellen?
– Emlékszem egy nagyon szép Megyeri úti győzelemre, ahol Dani (Böde Dániel – a szerk.) duplázott, az nagyon szép volt. Én elfelejtettem, de a hét elején Berkesi Judit egy interjúban nagyon kedvesen emlékeztetett arra, hogy sajnos egy hazai vesztes mérkőzésen is pályán voltam, ott 1-0-ra kaptunk ki.

Nagy Ádám 2015-ben már játszott derbin a Groupama Arénában
– Milyen emlékek ugranak be a pályán megélt, 2015-ben lejátszott derbik hangulatáról?
– Szerintem amikor itthon, a Groupama Arénában tudunk játszani, a legkomolyabb hangulatú mérkőzés a derbi. Ez mindig így volt, most is így van, így is lesz a jövőben is. Most is erre számítok, hogy fel fog robbanni a stadion már a bemelegítéskor, a szurkolók már a kezdés előtt egy komoly, jó hangulatot fognak odavarázsolni.
– Mennyire lepi meg, ha azt mondom, hogy az a 2015 decemberében lejátszott hazai mérkőzés az Újpest máig utolsó győztes meccse a Fradi ellen?
– Nem lep meg, mert az említett interjúban azt is elmondták nekem, hogy azóta sem tudott nyerni az Újpest a Fradi ellen. Remélem, hogy még nagyon sokáig ki fog tartani ez a jó szokása.
– Egy-egy nagyobb meccs előtt mennyire izgatott? Milyen érzésekkel várja, hogy 11 év után újra derbin szerepelhessen?
– Azt nem érzem, hogy más lenne maga a felkészülés, profin, a rendelkezésre álló adatokból, videókból fel fogunk ugyanúgy készülni, mint minden mérkőzésre. Nyilván, amikor az ember már közelít a meccsnaphoz, talán főleg a magyar játékosokban, akik jobban át tudják érezni ennek a mérkőzésnek a súlyát, az jelenthet plusz motivációt. Egyébként az öltözőben jól átragadt ez a hangulat az idegenlégiósokra is, ami pozitív. A Győr ellen az volt az extra motivációnk, hogy revansot tudjunk venni az előző szezon elbukott bajnoki címe miatt. Az Újpest ellen azt fogjuk sulykolni, hogy ez egy derbi volt mindig is, idézőjelben élet-halál harc, úgyhogy abszolút ezzel a felfogással fogunk kimenni vasárnap is a pályára. Talán bennem is lesz egy minimális drukk, egy pici plusz, amit a Trabzonspor elleni hazai mérkőzésen is éreztem, de nem gondolnám, hogy ez átcsapna olyan izgulásba, ami akár a teljesítményt is leronthatja.

Nagy Ádám számára motiváló, hogy közeleg a derbi
– Csütörtökön Győrben lépett pályára a Ferencváros, így megoszlott a figyelem, mégis érdekelne: a csapat mikortól készült ténylegesen az Újpest elleni meccsre?
– Péntektől, de leginkább szombattól, mert szombaton fogunk úgy igazából együtt edzeni. Pénteken még két csoportban ment a felkészülés, regeneráció, illetve kondi volt annak, aki Győrben többet játszott, a csapat többi része pedig a pályán edzett. Arra, hogy taktikailag is az Újpestre hangolódjunk, kevés időnk lesz így, hogy hétközi meccsünk volt, de szombaton erre is sor fog kerülni.
– Két megnyert rangadó, a Puskás Akadémia és az ETO legyőzése után, egy hét leforgása alatt a harmadik mérkőzésén fogadja a Fradi az Újpestet. Előzetesen melyik találkozót tartotta a legnehezebbnek ebből a hármasból?
– A Puskás és a Győr már mögöttünk van, úgyhogy itt a két mérkőzésből tudok kiindulni. A játék képe alapján azt éreztem – még ha a végeredmény nem is ezt sugallja –, hogy a Győr ellen nehezebb dolgunk volt. Az eredmény csalóka, a Puskás ellen sokkal jobban érződött, hogy dominálni tudtunk, kézben tartottuk a mérkőzést. Az Újpest ellen abszolút arra számítok, hogy a két csapat egymásnak esik az első perctől kezdve. Szerintem ez adja meg ennek a derbinek a pikantériáját is, hogy lehet, hogy eddig az Újpest volt olyan, hogy tudatosabban visszaállt, és abból indult, de a Fradi ellen jönni fog, mi pedig, mondanom sem kell, hazai pályán egyből dominálni szeretnénk, és rájuk menni.
– Egyre inkább játékba lendül, a csapat legutóbbi három bajnokiját kezdőként végigjátszotta. Hogy érzi magát a pályán?
– Nagyon örülök, hogy egészen gyorsan be tudtam illeszkedni, és a bizalmat is megkapom, próbálok vele élni. Itt most igazából az a legnagyobb kérdés számomra, hogy mennyire tudok mérkőzésről mérkőzésre friss maradni. Az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban ehhez minden adott szakmailag. A Győr ellen kicsit halványabbnak éreztem a saját teljesítményemet, de ettől függetlenül ott is tudtam hozni egy olyan alapszintet, ami szerintem kellett a középpályára. Nagyon remélem, hogy az Újpest ellen megint tudok egy még jobb mérkőzést játszani.

Nagy Ádám kivette a részét csapatunk Európa Liga-kvalifikációjából is
– Visszatérésekor szeretettel fogadták a Fradi-drukkerek. Miként élte meg ezt?
– Nagyon-nagyon örülök minden olyan pozitív véleménykinyilvánításnak, ami eljutott hozzám, amiből azt érzem, hogy szeretnek. Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy milyen Nagy Ádámot kapnak vissza, ami szerintem abszolút rendben van, mert lehet, hogy most kicsit el voltam tűnve a radarról, és nem szerepeltem annyit a sportmédiában, a mérkőzéseimet sem lehetett annyira nyomon követni. Én összességében örülök, hogy akár azon embereknek is, akik kétkedve vártak engem, egyelőre pozitív meglepetés tudtam lenni. Bízom benne, hogy ezt a szintet hozni tudom, sőt, akár még ezen is tudok javítani, és még többet tudok adni mind a csapat, mind a szurkolók számára.
– Több mint tíz év telt el az első Fradi-korszakának lezárása és a visszatérése között. Hogy érzi, miben változott a legtöbbet?
– Szerintem a pályán sokkal tudatosabb, érettebb vagyok taktikailag, ez az első dolog, ami eszembe jut. Tíz év eltelt, szerintem a játék egyes elemeiben is sokat fejlődtem, érzem, hogy mikor kell a játékot lassítani, amikor nagyon nagy rohanás van, de azt is, hogy mikor lehet rajta gyorsítani. A pozíciómból is fakad, hogy sokszor rajtam keresztül megy át a támadásépítés, úgyhogy én tudok az lenni, aki meghatározza, hogy akkor most kicsit nyugalom, és tartsunk labdát, vagy éppen egy olyan helyzet van, amiből egyből kapura tudunk törni. Azt érzem, hogy az előrejátékban is sokat fejlődtem. A visszatérésem utáni első periódusban abban szeretnék még sokat előre lépni, hogy ez a statisztikámon is látszódjon, kulcspasszok és gólpasszok formájában ki is jöjjön.
Hatos Szabolcs
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.
Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!
Férfi labdarúgócsapatunk szurkolói meccsjegyre váltható utalványt vásárolhatnak.
Gólok, akciók, érzelmek, 3-0-s siker a bajnoki címvédő otthonában - VIDEÓ!
Megvan férfi labdarúgócsapatunk derbi utáni programja a hazai bajnokságban.
Kövesse a FradiMédia TikTok-csatornáját, hogy öné lehessen az értékes ajándék.
Labdarúgócsapatunk szeptember 12-én elkezdi szereplését a MOL Magyar Kupa aktuális kiírásában.
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője értékelte az ETO FC 3-0-s legyőzését.
Férfi labdarúgócsapatunk mindkét félidőben gólt szerezve 3-0-ra nyert az ETO FC vendégeként a bajnokságban.
Az Újpest elleni hazai rangadón változatos és érdekes programsorozattal készülünk szurkolóinknak.