2021. augusztus 3.
Irány az EFOTT – fradistaként nagy kedvezménnyel
A Fradi-szurkolók még egy kísérőjük számára is igénybe vehetik a nekik szóló akciót.

Nemcsak a Fradit, hanem az igazi nyári hangulatot és a fesztiválokat is szereted? Akkor az alábbi ajánlatunk és akciónk Neked szól.

Az EFOTT Magyarország legnépszerűbb hallgatói rendezvénye, amelyet 2021-ben már 45. alkalommal rendezik meg, így az ország tradicionális és legrégebbi nyári szabadtéri rendezvényének számít. Az EFOTT az ország vezető ifjúsági fesztiváljai közé tartozik, több mint 119 000 látogatót fogad 5 nap alatt, akik közel 200 programon vehetnek részt a 12 zenei helyszín bármelyikén. A fesztivált ezúttal augusztus 10. és 15. között tartják meg a Velencei-tó északi partján, Sukorónál.

Az EFOTT-on ezúttal kedvenc kluboddal is találkozhatsz, a fantasztikus Fradi Kamion a Groupama Biztosító támogatásával ugyanis augusztus 11-14. (szerda-szombat) között ott lesz a Sukorónál megrendezendő fesztiválon. A megszokott játékokkal és programokkal készülünk, azaz lehet majd teqballozni, csocsózni, pingpongozni, de nagy népszerűségnek örvendő green-box fotózásunkkal is várunk. Emellett persze beszerezheted a legmenőbb Fradi-termékeket is.

A fradisták kedvezményt is kapnak a jegyek, bérletek árából. Augusztus 10., kedd éjfélig a napijegyeket 16.000 forint helyett 13.000 Ft.-ért, míg a bérleteket 40 ezer forint helyett 32 ezerért vehetitek meg.

A kedvezményt Fradi szurkolói kártyával rendelkező drukkereink, illetve plusz 1 fő kísérő veheti igénybe. A kedvezményes jegyeket, bérleteket online, ezen a külön linken lehet voucher formájában megvenni, majd azokat a helyszínen jegyre kell váltani. A beváltáshoz szükséges a személyi igazolvány, a védettségi igazolvány, Fradi szurkolói kártya (kivéve a +1 fő kísérőnek), illetve a kapott voucher, amelyet elég telefonról bemutatni.

A +1 főnek megváltható belépőn a vásárló Fradi szurkolói kártyájának számát szükséges feltüntetni, emiatt a kísérő csak a Fradi szurkolóval közösen válthatja be jegyét a helyszínen. Ha ezek közül bármelyik nem teljesül, akkor a szervezők nem kötelesek kiadni a kedvezményes jegyet.

Az EFOTT-on az eddig megszokottakhoz hasonlóan ezúttal is ott lesznek napjaink legnagyobb magyar zenekarai – a teljesség igénye nélkül a Halott Pénz, a Wellhello, Rúzsa Magdi vagy a Follow The Flow -, de fellép a több évtizedes zenei karriert maga mögött tudó Horváth Charlie, Zoltán Erika, vagy a legendás páros, Korda György és Balázs Klári, a fradista dj Náksi Attila, és olyan nemzetközi sztárok, mint Scooter vagy FloRida

A fradistáknak (és plusz egy fő kísérőjüknek) szóló kedvezményt ITT tudod igénybe venni.

Bármilyen jegyvásárlással kapcsolatos kérdéssel a jegy@efott.hu címen érdeklődhettek.

Cikkajánló

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin