2019. október 7.
Iskolák jelentkezését várjuk a Fradi Suli Programba!
Tavaszi programjainkra azon iskolák is jelentkezhetnek, akiknél már korábban is jártunk.

A 2019/2020-as tanévben is folytatódik klubunk nagysikerű kezdeményezése, a Fradi Suli Program! Az őszre már zsúfolt a naptárunk, a második félévre azonban még jelentkezhetnek központi címünkön, a fradisuliprogram@fradi.hu-n!

Ezúttal olyan intézmények jelentkezését is várjuk, akik korábban már vendégül látták a Fradi Suli Programot. Ezekhez az iskolákhoz elvisszük a Fradi Suli Program megújított változatát, amelyen testnevelésórát is tart klubunk a gyerekeknek.

A Fradi Suli Program 2015 óta tart, az évek során körbeutaztuk Magyarországot, sőt már Erdélybe és felvidéki intézményekbe is eljutottunk. IDE kattintva láthatja az érsekújvári és zselizi látogatásunk alkalmával készített videónkat!

A programon résztvevő gyermekek megismerkedhetnek a Ferencváros dicső és gazdag múltjával, mindemellett interaktív és szórakoztató játékokon vehetnek részt, valamint Fradi-ajándékokat nyerhetnek.

A kezdeményezésnek köszönhetően a négy év alatt közel 200 iskola több mint 60 ezer diákja találkozhatott sikeres ferencvárosi sportolókkal, akik a tanulás és a rendszeres mozgás fontosságára hívják fel a gyermekek figyelmét. A tanulók lelkesen kérdeznek is sportolóinktól, az egyórás program végén pedig tömött sorokban várják, hogy autogramhoz vagy közös fényképhez jussanak.

Cikkajánló

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

Osváth Attila válogatott meghívót kapott

A szövetségi kapitány, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a márciusi meccsekre.

Robbie Keane: "Százhúsz százalékot várok mindenkitől"

Robbie Keane és Lenny Joseph részvételével tartottunk sajtótájékoztatót a Braga elleni UEL-nyolcaddöntő előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin