2019. június 18.
Ismerjük meg jobban lehetséges BL-ellenfeleinket!
A délutáni sorsolás előtt megnéztük, mit kell tudni a csapatokról, amelyeket kaphatunk.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn nyilvánosságra hozta, melyik csapatokat kaphatjuk a Bajnokok Ligája-selejtező első körében. A mieink nem lesznek kiemeltek, nézzük, mit kell tudni a lehetséges ellenfeleinkről!

A sorsolást élőben közvetítjük 14.30-tól a fradi.hu-n!

Asztana (kazah)

A 2009-ben alapított egyesület először a kazah első osztály ajtaját rúgta be, majd az európai labdarúgásban is megcsillogtatta tudását. A kék-sárgák zsinórban öt bajnoki címet gyűjtöttek be, ráadásul az utóbbi négy szezonban két alkalommal is kvalifikálták magukat az Európa Liga csoportkörébe, egyszer pedig a Bajnokok Ligájába. 2015-ös BL-kalandjuk kifejezetten jól alakult, hiszen az Astana Arenában sem a Galatasaray, sem a Benfica, illetve a későbbi döntős Atlético Madrid sem tudott győzni.

Ludogorec (bolgár)

A razgradi „sasok” tíz éve jutottak fel történetük során először a bolgár első osztályba, és az utóbbi nyolc évben egy gárda sem tudta megelőzni őket a bajnoki aranyért folyó versenyben. Komoly európai tapasztalat van a hátuk mögött, hiszen 2013-ban bejutottak az EL legjobb tizenhat csapata közé, illetve az elmúlt öt évben kétszer szerepeltek a BL csoportkörében. A bolgárok már három játékossal erősítették meg keretüket júniusban, Mavis Tchibota és Dan Biton az izraeli élvonalból érkeztek, a PSG-ben nevelkedett Jordan Ikokót pedig a Guingampból szerződtették.

Crvena zvezda (szerb)

A piros-fehérek 1991-ben még BEK-et nyertek, és bár azóta kikerültek a kontinens elitjéből, mégis talán a legkeményebbek lehetnek lehetséges ellenfeleink közül. A szerbek tavaly a BL halálcsoportjába kerültek, és ők tették még színesebbé a Liverpool, Napoli és PSG küzdelmét azzal, hogy az olaszoktól pontot raboltak, az angolokat pedig 2-0-ára megverték hazai pályán. A Rajko Mitics stadiont – vagy másik nevén a Marakanát – nem kell sokaknak bemutatni, szurkolóink buzdító támogatására nagy szükség lesz Belgrádban, ha a szerbeket kapjuk a sorsoláson.
Ami a történelmet illeti, a rutinosabb Fradi-szurkolóknak kedves emlékeik lehetnek a zvezdáról: 1975-ben a Dalnoki-féle csapat kiejtette őket 4-3-as összesítéssel a KEK-elődöntőben.
Egyik játékosunk biztosan kiválóan ismeri őket, Abraham Frimpong ugyanis éppen a Crvena zvezdától igazolt át hozzánk.

Shkendija (északmacedón)

A tavalyi kupa és bajnoki duplázás után, idén „csak” az északmacedón liga aranyérme jött össze a piros-feketék számára. Az európai kupasorozatok csoportkörébe még sosem sikerült bejutniuk, tavaly az RB Salzburg állta útjukat a BL-selejtező harmadik fordulójában, majd a Rosenborg ütötte ki őket az Európa Ligából.

AIK (svéd)

Az 1891-ben alapított AIK Svédország egyik legsikeresebb klubja, ők tartják a hazai rekordot a legtöbb élvonalban töltött szezonnal, tizenkétszeres bajnokok és 1997-ben bejutottak az UEFA-kupa negyeddöntőjébe. A több mint 50 000 férőhelyes Friends Arena Skandinávia legnagyobb stadionja, a svéd válogatott is itt szokta játszani hzaai mérkőzéseit. A solnaiak célja egyértelmű: húsz év után újra bejutni a BL-csoportkörbe. Ennek elérésében a 282 Premier League-összecsapást lejátszott Sebastian Larsson, valamint a 23 válogatott góllal rendelkező izlandi Kolbeinn Sightórsson fogja segíteni a svédeket.

A sorsolást ma 14.30-tól tartják meg, az első forduló odavágóit július 9-10-én, a visszavágókat pedig július 16-17-én játsszák.

A sorsolást élőben közvetítjük 14.30-tól a fradi.hu-n!

Azt a csapatot pedig, amelyet kihúzzák nekünk, délután bővebben is bemutatjuk!

Cikkajánló

Harminc éve tanítottuk móresre a PL ezüstérmesét

Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.

FTC–Viktoria Plzen: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A csütörtöki UEL-meccsre autóval érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Sajtóakkreditáció a SCU Torreense elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Tippeljen, és nyerjen férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Viktoria Plzen elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„A Ferencváros minőségi csapat”

A Viktoria Plzen vezetőedzője a Fradit dicsérte a két csapat meccse előtt rendezett sajtótájékoztatón.

Borbély Balázs: „Fel kell vennünk a kesztyűt”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint nem volt egyszerű felkészülni a Viktoria Plzenből.

A bajnokságban bukdácsoló Viktoria érkezik Budapestre

Labdarúgócsapatunk első hazai mérkőzését a Viktoria Plzen ellen vívja majd az EL 2026/2027-es kiírásában.

Meccsnapi ajánlat: hazai mez 30 százalék kedvezménnyel

A Viktoria Plzen elleni UEFA Európa Liga-találkozónk előtt is érdemes lesz betérni a Fradi Shopba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin