A Skócia elleni Európa-bajnoki győzelem során súlyos arcsérülést szenvedő Varga Barnabás a műtétje és pár nap megfigyelés után végre elhagyhatta a stuttgarti kórházat és párjával, Laurával együtt hazarepült Magyarországra. A FradiMédia ott volt, mikor támadónk kigurult a Liszt Ferenc Repülőtérről, pár mondatot sikerült is váltani játékosunkkal, aki a körülményekhez képest jól van.
„Köszönöm a rengeteg támogató üzenetet. Jó újra itthon lenni. Most pár hét pihenő következik. Utána a felgyógyulásomra koncentrálok. Visszanéztem már az esetet, nem vagyok ijedős típus” – árulta el csatárunk, aki reméli, a válogatott végül folytathatja szereplését az Eb-nyolcaddöntőben.
Válogatott támadónkat hétfő délelőtt sikeresen megműtötték, Marco Rossi szövetségi kapitány vezetésével a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjának néhány tagja, valamint a játékosok képviseletében Botka Endre is meglátogatta őt a stuttgarti kórházban.
Varga Barnabásnak az egész futballvilág szorított, a szintén hasonló súlyos sérülést szenvedő korábbi labdarúgónk, Julian Koch pedig elmondta, pontosan tudja, hogy min megy keresztül Varga. Futballistánk párja, Laura a FradiMédiának adott interjújában elmondta, rengetegen kívántak jobbulást Barninak. Az egész család hálás a támogató üzenetekért.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a csoportjában harmadikként végző magyar válogatottnak továbbra is van esélye a továbbjutásra az Eb-n.
A szövetségi kapitány a hollandok elleni döntetlen értékelésében külön kitért védőnkre.
Csapatkapitányunk a hollandok elleni 1-1-es Nemzetek Ligája-döntetlen után értékelt.
Dibusz Dénes, Varga Barna és Botka Endre is pályára lépett a hollandok elleni 1-1-es Nemzetek Ligája-meccsen.
Korábbi futballistánk élete egyik legjobb döntését hozta a Fradival és nagyra tartja Pascal Jansent – INTERJÚ
Raul Gustavo, amíg a fodrászatban várt, értékelte a honfitársak frizuráit – VIDEÓ!
A mieink a ferencvárosi támadó találatával vezettek kettővel Málta ellen.
Korábbi labdarúgónk legtöbbször a lányával szurkol a Fradinak a Groupama Arénában.
A MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata között lépünk pályára az NB III-as Tiszafüred otthonában.