A Ferencváros labdarúgócsapata 25 évvel ezelőtt történelmi tettet hajtott végre: bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Magyar csapatnak addig és azóta sem sikerült Európa legjobb 16 klubja közé verekednie magát.
A 25. évforduló emlékére a FradiMédia háromrészes dokumentumfilmet készített. Az első részt pénteken már közzétettük, ezt ITT láthatja, a második részt pedig alább nézheti meg. A harmadik rész szeptember 13-tól, vasárnaptól lesz elérhető itt, a fradi.hu-n, valamint a FradiMédia Youtube-csatornáján.
A második részben megmutatjuk, micsoda őrület volt az első hazai BL-mérkőzés, az Ajax elleni összecsapás előtt, és hogyan maradtak le rengetegen a találkozó helyszíni szurkolásáról. Utánajártunk, mi és hogyan történt a huhogós botrány hátterében. Bemutatjuk, miért volt felfoghatatlan nyomás a kilencvenes évek Fradi-játékosán a monumentális Bernabéu-stadionban.
Albert Flórián történetén keresztül ebben a részben foglalkozunk a hazai, Real Madrid elleni pontszerzéssel is. És a csapat egyik ikonikus vezéréről, a 10 ezer forintért, „saját zsebből” vett Simon Tiborról is eddig sosem hallott történetekkel emlékezünk meg.
Vasárnap egésznapos FRADIBL25-ös eseményt tartunk - programok ITT!
A második részben megszólalnak: Albert Flórián, Ballai Attila, Dejan Milovanovic, Hajdu Attila, Hajdú B. István, Havasi Mihály, Hrutka János, Kecskés Zoltán, Keller József, Kű Lajos, Lisztes Krisztián, Mucha József, Nyilas Elek, Páling Zsolt, Schuszter Dóra, Szűcs Mihály, Telek András, Tobak Csaba, Újvári Gábor, Vincze Ottó, Zoran Kuntics.
Készítették: Budai László és Töreki Dávid.
Nézze meg az 1995-ös BL-menetelésről készített dokumentumfilmünk első részét.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Twente elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.
Mi vár a Fradira a Twente ellen? Három olyan szakember szólalt meg, akik belülről is ismerik a holland klubot.
Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a hétfői európai kupasorsolást.
Július 30-án 20:30-kor fogadjuk a holland csapatot az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóján.
Lehetséges ellenfeleket kapott a Ferencváros az európai kupaselejtező 3. fordulójára.