Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk az UEFA Európa Liga alapszakaszának hatodik fordulójában a görög PAOK vendégeként lép pályára december 12-én, csütörtökön, magyar idő szerint 18.45-től (görög idő szerint 19.45-től). A találkozó előtti napon vezetőedzőnk, Pascal Jansen, valamint magyar támadónk, Gruber Zsombor beszélt várakozásairól.
- Tisztában vagyunk a görögök szurkolóinak fanatizmusával, szeretnénk jól zárni az évet az európai kupaporondon. Győzni jöttünk Görögországba – kezdte Gruber Zsombor. – Gyerekként mindenki arról álmodik, aki elkezd focizni, hogy ilyen kupasorozatokban szerepeljen, nekem ez szerencsére már fiatalon megadatott. Ezek a meccsek teljesen mások, mint a bajnokik. Minél több pontot akarunk szerezni, remélem, ott leszünk a folytatásban is – mondta támadónk.

Támadónk után Pascal Jansen is válaszolt az újságírók kérdéseire.
- A PAOK egy különleges csapat, a korábbi klubommal, az AZ Alkmaarral játszottunk ellenük egy felkészülési mérkőzést pár évvel ezelőtt, akkor meg is tapasztaltam, hogy mit képviselnek a PAOK-szurkolók. Bátor és energikus csapat benyomását keltették, de a mostani keretük is rendkívül erős. Természetesen szeretnének pozitív eredményeket elérni a következő meccseken, hiszen tovább akarnak jutni. De ne felejtsük el: Magyarország legjobb csapatával fognak játszani, nekünk is a célunk, hogy továbbjussunk. Nem fogunk hátradőlni, nem adjuk át az irányítást. Szeretnénk dominálni. Ami Vargát illeti: sárga lapok miatt nem játszhat csütörtökön, de szerencsére jó csatárokkal vagyunk megáldva, Matheusnak lesz a feladata, hogy pótolja őt, ennyit elárulhatok a csütörtöki kezdőről. Kell nekik a pont, hogy versenyben maradjanak, mindent megtesznek majd a győzelemért. Hozzá vagyunk szokva az atmoszférához. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink is kitesznek majd magukért, akárcsak a játékosok – mondta Pascal Jansen.
A PAOK – FTC UEL-mérkőzést december 12-én, csütörtökön, magyar idő szerint 18.45-től rendezik (görög idő szerint 19.45-től). A mérkőzésre jegyet váltott és kiutazó Fradi-szurkolók IDE kattintva tájékozódhatnak bővebben a stadionhoz való eljutásról, valamint a voucherek beváltásáról.
Az FTC az UEFA Európa Ligában legközelebb január 23-án, csütörtökön lép pályára a német Eintracht Frankfurt vendégeként, majd hét nappal később, január 30-án, csütörtökök a holland AZ Alkmaar ellen zárja az alapszakaszt. Az AZ Alkmaar elleni összecsapásra már zajlik a jegyértékesítés.
Férfi labdarúgás,
UEFA Európa Liga, főtábla, 6. forduló
PAOK – FTC
Görögország, Thesszaloniki, Toumba Stadion
2024. december 12., csütörtök, magyar idő szerint 18.45 (görög idő szerint 19.45)
A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.
Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.
Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.
A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.
Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.
Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.