2024. szeptember 15.
Jansen: „Fontos volt, hogy megtaláljuk önmagunkat”
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.

Magyar bajnoki címvédő és UEL-főtáblás férfi labdarúgócsapatunk a debütáló Matheus Saldanha duplájával, valamint Mohammed Abu Fani találatával 3-0-ra győzött a Budafoki MTE otthonában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában, így bejutott a sorozat legjobb 32 csapata közé. A lefújás után vezetőedzőnk, Pascal Jansen értékelt.

- Boldog vagyok, hiszen a csapatnak meg kellett találnia önmagát egy nagyon kemény többhetes időszak után – kezdte Pascal Jansen. – Most itt vagyunk a második fázisban, ahol 22 nap alatt 6 meccset fog játszani a csapat. Túl vagyunk egy nagyon fontos kupameccsen. Nem voltunk olyan pontosak az első félidőben, amennyire szerettem volna. A második félidőben sikerült pontosabban játszanunk, ennek meg is lett az eredménye, hiszen gólokat lőttünk. A Budafok elleni kupameccs után lesz egy kis időnk a felkészülésre, majdnem egy hetünk, ráadásul most már a válogatott játékosaink is itt vannak velünk. Készen fogunk állni a következő mérkőzésre – mondta holland vezetőedzőnk.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk legközelebb szeptember 20-án, pénteken 20.00-tól az MTK vendégeként lép pályára az OTP Bank Liga 7. fordulójában.

Cikkajánló

Sportvezetőnek tanul az egyetemen Priskin Tamás

Korábbi labdarúgónk legtöbbször a lányával szurkol a Fradinak a Groupama Arénában.

MMK: Indul a jegyértékesítés a Tiszafüred ellen

A MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata között lépünk pályára az NB III-as Tiszafüred otthonában.

A Francia Riviéra 214 millió eurós csapatát fogadjuk

Következő UEL-ellenfelünk, az OGC Nice legutóbb 1-1-es döntetlent játszott a Paris Saint-Germain ellen.

Indul a jegyértékesítés a Fehérvár elleni bajnokira

Ha volt jegye a Puskás Akadémia-meccsre, vegye meg a Fehérvár ellen is, így a DVSC ellenit ajándékba adjuk.

FTC-Nice: vegye meg egy mérkőzésre szóló belépőjét!

Biztosítsa be a helyét a Nice ellen, szurkoljon a helyszínről Dibusz Déneséknek.

„Karrierem csúcsa volt a Fradinál eltöltött időszak”

Rósa Dénes amikor csak teheti, a helyszínen szurkol férfi labdarúgócsapatunknak a hazai mérkőzéseken.

Vannak mutatók, amelyekben felülmúltuk a Tottenhamet

A 2-1-es vereség ellenére több párharcot nyertünk, valamint több százalékos mutatóban is jobbak voltunk.

Íme, válogatott játékosaink programja

Kilenc ferencvárosi futballista is meghívót kapott hazája nemzeti csapatába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin