2024. augusztus 9.
Jansen: „Nincs kérdés, győzni akarunk a DVTK ellen”
A DVTK elleni bajnoki találkozó előtt Pascal Jansen mondta el várakozásait.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Kecskemét hazai legyőzése után augusztus 10-én, szombaton 16.00-tól a DVTK vendégeként lép pályára az OTP Bank Liga 3. fordulójában. A mérkőzés előtti utolsó edzés után vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásit.

- Nemrég értünk haza Dániából és ki kellett elemeznünk az ott történteket, ez egy-másfél napot is igénybe vett – kezdte Pascal Jansen. – Most azonban a DVTK elleni meccsre kell koncentrálnunk, a teljes keret együtt edzett. Végig mentünk minden opción, amire csak szükség lehet. A csapat készen áll a következő kihívásra. Nagy várakozások előzik meg ezt a meccset, hiszen győzelemmel kezdtük a bajnokságot, az a cél, hogy továbbra is hibátlanok legyünk. Nem foglalkozunk mással, csak ez a találkozó jár a fejekben, és az, hogy győzzünk! A Fradinak meg kell nyernie minden meccset, a srácok alig várják már ezt a bajnokit, a dániai vereség után jót tenne mindenkinek a győzelem. 

A DVTK-FTC mérkőzést augusztus 10-én, szombaton 16.00-tól rendezik a miskolci DVTK Stadionban.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 3. forduló

DVTK-FTC
Miskolc, DVTK Stadion
2024. augusztus 10.

A szurkolói információk IDE kattintva elérhetőek.

Cikkajánló

Joseph: „Élvezem a játék minden percét”

Támadónk átmentette az előző idény végén mutatott formáját, és szereti az új környezetét – INTERJÚ!

Technikai okok miatt zárva tart a Fradi Bolt

Férfi labdarúgócsapatunk új hazai mezét több helyen is megvásárolhatják a Noah elleni meccs napján.

Fradi Zóna Értékelés Live a Noah elleni BL-selejtezőn

Szerdán, 19.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe adásában.

„Lesokkoltak a Fradi-drukkerek, legyen így megint!”

Ír válogatott középpályásunk, Callum O’Dowda kemény meccsre számít a Noah elleni BL-visszavágón – VIDEÓ!

„Nem ülünk rá az eredményre, győzni akarunk!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane és Dibusz Dénes nyilatkozott a Noah elleni BL-visszavágó előtt.

Megérkezett! Ebben a mezben játszanak labdarúgóink

A Macron a 2025/26-os szezonra is különleges hazai mezt tervezett rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunknak.

Ekkor játszunk a Nyíregyháza ellen

Az MLSZ közzétette a Fizz Liga harmadik fordulójának kezdési időpontjait.

FTC-Noah: színes programokkal készülünk

A célba lövést, reflexfalat, ketrecfocit és a lövőerőmérőt is kipróbálhatja az idény első hazai tétmeccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin