2020. október 17.
Jegyinformációk a Fradi hazai BL-csoportmeccseire
Hétfő 10 órától indul a jegyértékesítés hazai BL-meccseinkre. Elsőként leghűségesebb bérleteseinknek!

Október 19-én, hétfőn 10.00 órakor indul a jegyértékesítés a Ferencváros három hazai, budapesti BL-csoportmeccsére. Először leghűségesebb, azok a megújított szezonbérlettel rendelkező szurkolóink vásárolhatnak, akik a tavaszi zártkapus bajnokik után nem kértek visszatérítést. Utánuk az egyéb szezonbérletesek következnek, de közülük is csak azok, akik a sorsolás pillanatáig vettek bérletet. Mindezek után szurkolói kártyás drukkereink (valamint azon szezonbérleteseink, akik a sorsolás után vásároltak bérletet) vehetnek belépőt. Fontos, hogy most csak 2 vagy 3 mérkőzésre szóló BL bérleteket értékesítünk. Első körben a 3 mérkőzésre szóló BL bérleteket kezdjük értékesíteni.

A Ferencváros labdarúgócsapata 25 év után bejutott a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A Fradi a „G” jelzésű négyesben Európa két gigászával, a spanyol Barcelonával és az olasz Juventusszal, valamint vezetőedzőnk, Sergei Rebrov korábbi együttesével, az ukrán Dinamo Kijevvel került egy csoportba. A Fradi első budapesti csoportmeccsét október 28-án, szerdán a Dinamo Kijev ellen játssza a Groupama Arénában, majd november 4-én, szerdán a Juventus, illetve december 2-án, szerdán a Barcelona érkezik a Puskás Arénába.

Bérletes szurkolóink 40% kedvezményben részesülnek!

A megvásárolható bérletek három, illetve két találkozóra szólnak. A kétmeccses bérlet a Puskás Aréna két összecsapására érvényes. Fontos tudnivaló, hogy a Groupama Aréna befogadóképessége az UEFA szabályok miatt kevesebb, mint harmada a Puskás Aréna befogadóképességének. Ezért először a 3 mérkőzésre érvényes bérleteket értékesítjük. Minden bajnoki szezonbérletes szurkolónk 40 százalékos kedvezménnyel juthat hozzá belépőjéhez (egészen pontosan BL bérletéhez) az 1., a 2. és a 3. kategóriában (a VIP Gold jegyekre nem érvényes a lelátói szezonbérletes kedvezmény)! A hazai BL-csoportmeccsekre nem érvényesek a családi szezonbérlet kínálta egyéb kedvezmények, illetve a B típusú szurkolói kártyával rendelkezők kizárólag a 3. kategória áraival vásárolhatnak BL bérletet.

A három meccses BL bérletesek helyei a Puskás Arénában automatikusan lesznek kijelölve, de arra ügyelünk, hogy ugyanolyan kategóriájú helyre, ahova a Groupama Arénába vásárolt BL bérlet helye szól. A BL bérletek nem átruházhatóak, tehát akinek a nevére vették, annak kell, az tud csak kimenni mind a Juventus, mind a Barcelona elleni mérkőzésre! A bérletek egymáshoz közeli helyekre szólnak, de nem közvetlenül egymás mellé, mert az UEFA előírásai alapján minden két néző között két ülőhelyet kell kihagyni. Ennek a távolságnak a  betartásáról a biztonsági személyzet szigorúan gondoskodik, kérjük megértésüket.

Hétfőn 10 órától 2 napig csak leghűségesebb bérleteseink vásárolhatnak

A BL bérletek árusítása öt szakaszban lesz, minden időszakban meghatározva, hogy kik lesznek jogosultak a vásárlásra. Az első három időpontban a hárommeccses, a második kettőben a két mérkőzésre szóló BL bérleteket lehet megvenni. Az értékesítési időpontokon nem változtatunk akkor sem, ha már elfogytak az abban a szakaszban értékesíthető bérletek. Fontos tudnivaló, hogy az UEFA szabályozás miatt bajnoki szezonbérletes szurkolóink nem tudják feltétlenül saját helyükre (tehát oda, ahol a bajnokikon ülnek) vásárolni a BL bérletet a Groupama Arénában (a Puskás Arénában érthetően már egészen más az elhelyezkedés, de a korlátozások ott sem teszik lehetővé, hogy a saját helyre tudjon ülni). A hárommeccses BL bérletesek helyei a Puskásban automatikusan lesznek kijelölve, ugyanolyan kategóriájú helyre ahova a Groupama Arénába vásárolt hárommeccses bérlete szól.

Fontos információ, hogy akik az adott szakaszban vehetnek jegyet, azok előnyt csak az abban megjelölt időszakban élveznek! Természetesen a későbbiekben is vehetnek bérletet, feltéve, ha maradt még.  Vagyis például leghűségesebb bérleteseink, akik nem kértek tavasszal visszatérítést és megújították bérletüket, azok október 19. és 21. között biztosan BL bérlethez juthatnak, de a későbbiekben is vásárolhatnak bérletet, viszont ebben az esetben már fennáll a veszélye annak, hogy nem marad számukra hely.  

Hétfőn 10 órától a jegyeket online, a meccsjegy.fradi.hu oldalon, valamint személyesen, a Groupama Aréna Jegypénztárában is meg lehet vásárolni (BL nyitva tartás az október 19-25-i héten: H-CS.: 10.00-18.00; P.: zárva, Szo.: 9.00-19.30, V.: 10.00-18.00).

5 szakaszban értékesítjük a BL bérleteket

1. szakasz
(3 mérkőzésre szóló BL bérlet)
Időpont: október 19., hétfő 10.00-tól (ez a vásárlási időszak 48 óráig tart, természetesen, ha marad még belépő, a 48 óra elteltével is vásárolhatnak jegyet megújított bérleteseink, akik tavasszal nem kértek visszatérítést, de akkor már nem élveznek előnyt)
Jegyet vehet: megújított bajnoki szezonbérletes, aki tavasszal nem kért visszatérítést
Az első szakasz október 19-én, hétfőn 10.00 órakor indul. Ekkortól azon megújított szezonbérleteseink vásárolhatják meg a három hazai BL-meccsre szóló bérletüket összesen három árkategóriában (árak és szektorbeosztás a cikk alján lévő grafikán), akik tavasszal nem kértek visszatérítést bérletük árából. Ebben a szakaszban garantáltan jut mindenkinek belépő! Kérünk mindenkit, éljen azzal az előnnyel, hogy mások ebben a szakaszban nem vásárolhatnak még. Ez a szakasz 48 órán át tart.

2. szakasz (3 mérkőzésre szóló BL bérlet)
Időpont: október 21., szerda 10.00-tól
Jegyet vehet: minden egyéb szezonbérletes, aki a BL sorsolás előtt vett bérletet
48 órával az első szakasz kezdete után, október 21-én, szerda 10.00 órától minden egyéb olyan bérletesünk veheti meg a három budapesti mérkőzésre  szóló jegyét, aki a sorsolás előtt váltotta ki bérletét. Ebbe a körbe egyfelől azon szezonbérleteseink tartoznak, akik megújították a  bérletüket, de tavasszal kértek visszatérítést, másfelől azok a bérleteseink, akik a sorsolás pillanatáig vettek bérletet. Kérünk mindenkit, hogy próbáljon időben vásárolni, mert ebben a szakaszban már nem tudjuk mindenkinek garantálni, hogy BL bérlethez jut. Ez a szakasz 24 órán át tart.

3. szakasz (3 mérkőzésre szóló BL bérlet)
Időpont: október 22., csütörtök 10.00-tól
Jegyet vehet: minden szurkolói kártyás
Október 22-én, csütörtök 10.00 órától már az is megveheti három meccsre érvényes jegyét (ha maradt még eladható hely), akinek nincs bérlete, de rendelkezik szurkolói kártyával. Ettől az időponttól kezdve minden, szurkolói kártyával rendelkező szurkolónk megvásárolhatja belépőjét. Természetesen ebben az időszakban azok is vásárolhatnak, akik korábban előnyt élveztek, de számukra ekkor már nem tudjuk garantálni, hogy belépőhöz jutnak. Ez az a szakasz, ahol már azon szurkolóinknak is lehetőségük nyílik belépőt vásárolni, akik a BL-sorsolás alatt és azt követően jutottak hozzá NB I-es bérletükhöz. Ez a szakasz 24 órán át tart akkor is, ha már elfogytak a 3 meccses BL bérletek.

4. szakasz (2 mérkőzésre szóló BL bérlet)
Időpont: október 23., péntek 10.00-tól
Jegyet vehet: minden szezonbérletes szurkoló (már azok is, akik a sorsolás után vettek bérletet)
A negyedik szakaszban, október 23-án, pénteken 10 órától indul azon belépők árusítása, amelyek két találkozóra, a Puskás Arénában megrendezendő Juventus és Barcelona elleni csoportmeccsekre lesznek érvényesek. Ezeket a BL bérleteket október 23-án, pénteken 10.00 órától minden bérletesünk megválthatja. Nagyon fontos információ, hogy azok a szezonbérleteseink, akik megújították a bérletüket és nem kértek visszatérítést, csak az első szakaszban élveznek előnyt és jutnak garantáltan belépőhöz, de ebben a szakaszban is vásárolhatnak azért. Ez a szakasz 48 órán át tart.

5. szakasz (2 mérkőzésre szóló BL bérlet)
Időpont: október 25., vasárnap 10.00-tól
Jegyet vehet: minden szurkolói kártyás
Október 25-én, vasárnap 10.00 órától már nem csak a szezonbérletesek, hanem a bérlettel nem rendelkező, de szurkolói kártyás drukkerek is megvehetik a két, Juventus és Barcelona elleni meccsre érvényes BL bérletüket. Egy mérkőzésre érvényes belépőt most nem kívánunk értékesíteni.

Az alábbi grafikonon láthatóak a szakaszoknak megfelelő árkategóriák és a szektorbeosztások. Bérleteseinknek 40% kedvezménnyel szeretnénk kedveskedni, valamint további fontos információk, hogy a hazai BL-csoportmeccsekre nem érvényesek a családi bérlet kínálta egyéb kedvezmények, illetve a B típusú szurkolói kártyával rendelkezők kizárólag a 3. kategória áraival vásárolhatnak belépőt.

Bajnokok Ligája csoportkör, G csoport
A Ferencváros hazai, budapesti mérkőzései

FTC-Dinamo Kijev
október 28., szerda 21.00, Groupama Aréna

FTC-Juventus
november 4., szerda 21.00, Puskás Aréna

FTC-Barcelona
december 2., szerda 21.00, Puskás Aréna

A Groupama Arénába szurkolóink az ott már megszokott módon tudnak belépni (vénaszkenner; szurkolói kártya), a Puskás Arénába a kapott belépőn levő vonalkóddal történik a beléptetés. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a jegyvásárlás a Puskás Arénába is kizárólag szurkolói kártyával lehetséges, e nélkül nem tudnak BL bérleteket vásárolni.

A Puskás Arénába a belépéskor a megvásárolt bérlet felmutatása (kinyomtatva vagy mobil eszközön egyaránt lehetséges a bemutatás) mellett szükséges egy fényképes személyazonosító igazolvány (személyi igazolvány vagy jogosítvány vagy útlevél) felmutatása! Kérjük, kizárólag e két azonosító (jegy és fényképes igazolvány) birtokában induljon útnak.

Jegyek (október 19., hétfő 10.00-tól): online a meccsjegy.fradi.hu oldalon, valamint a Groupama Aréna Jegypénztárában (BL nyitva tartás az október 19-25-i héten: H-CS.: 10.00-18.00; P.: zárva, Szo.: 9.00-19.30, V.: 10.00-18.00)
Általános szerződési feltételek ITT

Vegye meg a jegye mellé online a meccsfüzetet!

A három hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésre különleges, 76 oldalas meccsnapi kiadvánnyal, a Zöld és fehér magazin különkiadásával is készülünk! Érdemes lesz keresni és megvásárolni exkluzív meccsfüzetünket! Azért, hogy könnyebben jusson mindenki a lakkozott borítójú, díszes, 76 oldalas meccsfüzethez, a jegyvásárló felületen is meg lehet venni a kiadványt. Vegye meg a jegye mellé rögtön a különleges, mindhárom találkozóra érvényes meccsfüzetet emlékbe! A meccsfüzetet a BL bérlet vásárlásakor azonnal meg tudja venni online! Az átvételhez a Groupama Arénában és/vagy a Puskás Arénában keresse a kijelölt átvételi pontokat. Az átvételhez szükséges lesz a vásárláshoz kapott voucherre (kinyomtatva vagy mobil eszközön egyaránt lehetséges a bemutatás).

Az online jegyértékesítés technikai menete

1. A bérletek online a meccsjegy.fradi.hu oldalon vásárolhatók meg.
2. Az eseményre kattintva először minden szurkolónak be kell lépnie az oldalon korábban létrehozott fiókjába.
3. Miután belépett a fiókba, egy következő lépésben igazolnia kell a szurkolói kártyás adataival, hogy azon az adott szinten jogosult a vásárlásra. (a vásárlásra jogosult szurkolói kártya számokat kell tudnia megadnia)
4. A jogosult szurkoló belépve tudja elkezdeni a bérletvásárlást.

Cikkajánló

Sajtóakkreditáció a Kisvárda elleni bajnokira

A sajtó munkatársai április 19., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

Kenan Kodro: „Mind Dejannal vagyunk”

A ZTE ellen eredményes bosnyák támadónk értékelte a mérkőzést – VIDEÓ!

Leandro: „Az alázat hozta meg a sikert”

Pályaedzőnk a ZTE elleni győzelem után értékelt.

A hosszabbításban lett meg a győzelem

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 3-2-es győzelmet aratott Zalaegerszegen.

Üzent a Tábor Dejan Sztankovicsnak és fiának

A ZTE elleni mérkőzésen szurkoló táborunk is támogatásáról biztosította szerb vezetőedzőnket és családját.

Sztankovics üzent a szurkolóknak - Minden jót, Stef!

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője egy milánói kórházból, fia mellől küldött üzenetet – VIDEÓ!

„A ZTE veszélyes támadókkal rendelkezik”

A Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzés előtt pályaedzőnk, Leandro de Almeida osztotta meg várakozásait.

„Eddig a példaképem volt, talán most már a barátom is!”

Különleges szülinapi meglepetésben segédkezett a Fradi szintén szülinapos klublegendája – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin