36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a Ludogorec Razgradot fogadta a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójának második mérkőzésén. A bulgáriai odavágón 0-0-s döntetlen született, így a mieink hazai környezetben harcolhatták ki a továbbjutást, ami automatikus UEFA Európa Liga-főtáblát, valamint BL-rájátszást jelenthetett az azeri bajnok Qarabag ellen, amely kiejtette az észak-macedón Shkendiját.
A szinte teltházas Groupama Arénában vezetőedzőnk, Robbie Keane a Dibusz – Makreckis, Gartenmann, Raemaekers, Szalai, O’Dowda – Ötvös, Kanikovszki, Tóth – Varga, Joseph kezdőt küldte a pályára, vagyis nem történt változtatás a razgradi meccshez képest.
I. félidő
Varga Barnabásé volt az első lehetőség, de Gartenmann beadása után nem tudta jól átvenni a labdát a kapu előtt. A 6. percben egy Ludogorec-lesgólnál emelkedett a hazai szurkolók pulzusa, főleg, hogy a videóbíró is hosszasan vizsgálta az esetet, ám érvénytelen maradt a találat. Nem sokkal később Bile került helyzetbe, de mellé lőtt, majd Vidal középre tartó fejesét fogta Dibusz. A 21. percben Makreckis a kiváló labdaátvételével megverte védőjét, majd egy szép csel után éles szögből lőtt, ám Padt hárítani tudott. A szöglet után Ötvös veszélyeztetett, de lövése mellé ment.

Nem sokkal később Dibusznak kellett óriásit védenie Chochev fejesénél. A 31. percben ismét Makreckis iramodott meg, akinek a közeli lövésébe az utolsó pillanatban léptek bele a védők, míg a másik oldalon Kurtulus fejese ment mellé. A 38. percben aztán egy emberként ugrott fel a Groupama Aréna közönsége, Ötvös remekül vette észre Varga Barnabást, aki befejelte az FTC vezetést jelentő gólját a kapuból kirohanó Bonmann mellett (1-0). A hosszabbításban még kaptunk egy szabadrúgást a kaputól nagyjából 18 méterre, a gólpasszt jegyző Ötvös azonban nem talált kaput.
II. félidő
Az 53. percben Joseph kiválóan ugratta ki Vargát, aki középre tette a labdát, amit Tóthnak még estében sikerült tovább adni az üresen érkező Makreckisnek, ő azonban mellé lőtte a ziccert. Nem sokkal később Joseph került nagy helyzetbe, de ő a kapusba rúgta a labdát. A 65. percben Ötvös lőtt távolról, a labda a felső lécről vágódott ki a pályáról. Élesebbek voltak a mieink, ám a második Fradi-gól nem akart megszületni, míg a 72. percben a bolgárok Nedyalkov révén veszélyeztettek, de Dibusz hárítani tudott, majd Vidal szép ollózását is fogta csapatunk kapitánya.

A 75. percben a kiváló formában lévő Gruber Zsombor érkezett Joseph helyére. A csere kiválóan sült el, hiszen percekkel később rögtön kiosztott egy gólpasszt a középen kiválóan érkező Vargának (2-0). A duplázót ezt követően Habib Maiga váltotta. A 86. percben végleg eldőlt a párharc, egy bal oldali szöglet után Szalai Gábor bólintott a bolgár kapuba (3-0). A hajrára még kettőt cseréltünk, Kanikovszki helyére Kristoffer Zachariassen, míg Ötvös helyére Jonathan Levi érkezett. Több helyzet már azonban nem alakult ki, a mieink az idegenbeli 0-0 után itthon 3-0-ra győztek a bolgár bajnok Ludogorec ellen.
Ezzel eldőlt, hogy a mieink már biztosan UEFA Európa Liga-főtáblások, és az azeri Qarabag ellen mérkőznek meg a Bajnokok Ligája rájátszásában a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájáért.
Az első mérkőzésre augusztus 19-én, kedden 21.00 órától kerül sor a Groupama Arénában, míg a visszavágót augusztus 27-én, magyar idő szerint 18.45-től rendezik Azerbajdzsánban.
Férfi labdarúgás
Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, 2. mérkőzés
FTC - Ludogorec 3-0 (1-0) - összesítésben 3-0
Budapest, Groupama Aréna, jv.: Hernández (spanyol), nézőszám: 19.111
FTC: Dibusz – Makreckis, Gartenmann, Raemaekers, Szalai, O’Dowda – Ötvös (Levi, 88.), Kanikovszki (Zachariassen, 88.), Tóth – Varga (Maiga, 80.), Joseph (Gruber, 75.)
Vezetőedző: Robbie Keane
Ludogorec: Bonmann - Son (Ivanov, 82.), Verdon, Kurtulus, Nedyalkov - Kaloc (Stanic, 64.), Duarte, Chochev - Marcus (Chouiar, 64.), Bile (Tekpetey, 82.), Vidal
Vezetőedző: Rui Mota
Sárga lapok: Maiga (90+3), illetve Kurtulus (45.), Kaloc (61.), Chouiar (70.), Rui Mota (76., a kispadon)
Gólok: Varga (38., 79.), Szalai (86.)
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!
December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.
Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!