Április 19-én ünnepli 80. születésnapját az FTC korábbi labdarúgója, a kétszeres magyar bajnok és VVK-győztes Karába János.
Csatárként 14 évesen, a Vörös Meteorban kezdett el futballozni, onnan a Budai Spartacushoz került, majd Dorogra. A Ferencvároshoz a bányászvárosból igazolt 1965-ben. Tétmérkőzésen 1965. március 10-én, Rómában az AS Roma elleni VVK-meccsen debütált kezdőként.
Első sikere az FTC és a magyar labdarúgás máig egyetlen nemzetközi kupagyőzelme, a Vásárvárosok Kupájának megnyerése volt. A torinói döntőben a kezdőcsapat tagjaként szerepelt a Juventus ellen, korábban, az elődöntőben góllal vette ki a részét a Manchester United búcsúztatásából. Később így emlékezett a találatra:
- A gól előtt Varga Zoltán hozta fel a labdát, majd amikor már túl volt a felezővonalon, bepasszolta nekem a labdát, én pedig középre húztam vele, aztán, amikor harminc méterre voltam a kaputól, úgy döntöttem, ellövöm. Éreztem, ha kapura megy a labda, akkor gól lesz, és szerencsére így is történt.
Karába János 1965-ben és ’66-ban bajnoki ezüstérmes, 1966-ban kupadöntős volt az FTC-vel, amellyel magyar bajnoki címet 1967-ben és 1968-ban nyert. A VVK-döntőjében még egyszer, az 1967/1968-as idényben szerepelt, ám akkor a Leeds United győzedelmeskedett.
Karába 1968. november 27-én, a DVTK vendégeként lépett pályára utoljára a Ferencvárosban, majd a VM Egyetértés együtteséhez távozott. A Ferencváros színeiben 118 alkalommal lépett pályára, 21 gólt szerzett.
Isten éltesse sokáig a 80. születésnapját ünneplő Karába Jánost!
Az izraeli válogatott középpályás kupagyőzelmet ünnepelhetett a Fradi labdarúgójaként.
Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.
Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.