2026. január 29.
Keane: „A 650 milliós keretérték is döntő volt ma este”
Vezetőedzőnk szerint ilyen szinten gyorsan megbüntetik azokat a hibákat, amelyet elkövetett a csapat.

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett a Nottingham Forest vendégeként az UEFA Európa Liga főtáblájának 8. fordulójában, így a 12. helyen zárta az alapszakaszt és februárban a rájátszásban folytatja a skót Celtic, vagy a bolgár Ludogorec ellen. A mérkőzés után vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt a sajtótájékoztatón.

„A különbség a két csapat között először is az 650 millió euró volt, ugyanis most kijött a két együttes közötti csapatérték a pályán. Ha megnézzük a gólokat, akkor ezek egyéni hibák voltak. Realistán kell nézni a helyzetet. Ilyen, ha egy Premier League-ben szereplő csapat ellen játszik, akkor ezt tapasztalhatja meg. Ugyanakkor a nemzetközi menetelésünk során nyolc meccsből heten veretlenek maradtunk, így óriási dicséret illeti a csapatomat.” – kezdte vezetőedzőnk, aki kitért Zachariassen kapufájára is.

„Akkor is nehéz lett volna, ha az bemegy. Legyenek önök is realisták, egy Premier League- csapat ellen mindig nehéz futballozni. Sajnos utána jöttek egymás után a hibák, ezen a szinten ezt megbüntetik. A Premier League intenzitása, tempója, gyorsaság és minősége igen kimagasló, ezért a világ legjobb bajnoksága. A félidőben azt mondtam a csapatnak, hogy most megérezhetik, hogy milyen egy ilyen angol csapat ellen játszani. Valószínűleg ilyen hibákat nem vétettünk volna egy alacsonyabb osztályú együttes ellen. A Forest már csak azzal is megbüntette a hibáinkat, hogy elvette a labdát. Még egyszer mondom, hogy ez a Premier League szintje.”

A pozitív tanulságokról is kapott kérdést Robbie Keane.

„Levonhatnék, de kikaptunk, így ezt nem teszem meg. Lőttünk kapufát, de gólt nem, így ezt nem teszem meg. Nem szabad sokáig keseregnünk, mert a hétvégén ismét egy nagyon fontos meccs vár ránk. Három éve edzősködöm, ami viszonylag kevés idő, de szeretem összemérni a tudásomat másokéval. A játékosaimnak is mindig azt mondom, hogy itt lehet nagyon jól összemérni, hogy milyen szinten vannak és mit kell elérni. Nem a taktika döntött, az apróbb hibák döntöttek. Szeretem ezt a folyamatot, de természetesen utálok veszíteni. Amint kilépek ebből a teremből, már túltettem magam ezen. Ha valaki a főtábla előtt azt mondta volna, hogy itt végzünk, nyolc meccsből hét alkalommal veretlenek maradunk azonnal aláírtam volna. A repülőn már azon kell gondolkoznom, hogy a hétvégén melyik öt magyar játékosomat állítom majd be a kezdőcsapatba.”

 

Cikkajánló

Harminc éve tanítottuk móresre a PL ezüstérmesét

Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.

FTC–Viktoria Plzen: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A csütörtöki UEL-meccsre autóval érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Sajtóakkreditáció a SCU Torreense elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Tippeljen, és nyerjen férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Viktoria Plzen elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„A Ferencváros minőségi csapat”

A Viktoria Plzen vezetőedzője a Fradit dicsérte a két csapat meccse előtt rendezett sajtótájékoztatón.

Borbély Balázs: „Fel kell vennünk a kesztyűt”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint nem volt egyszerű felkészülni a Viktoria Plzenből.

A bajnokságban bukdácsoló Viktoria érkezik Budapestre

Labdarúgócsapatunk első hazai mérkőzését a Viktoria Plzen ellen vívja majd az EL 2026/2027-es kiírásában.

Meccsnapi ajánlat: hazai mez 30 százalék kedvezménnyel

A Viktoria Plzen elleni UEFA Európa Liga-találkozónk előtt is érdemes lesz betérni a Fradi Shopba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin