Ahogy megírtuk, 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 3-1-re nyert a Kazincbarcika ellen a Fizz Liga 13. fordulójában. A találkozó után vezetőedzőnk, Robbie Keane mondta el az érzéseit.
- Mindig nehéz meccsre számítok, hiszen ellenünk mindenki őrült módon fut. Arra nem számítottam, hogy mi nem leszünk elég hatékonyak az első fél órában. Nem volt az igazi a játékunk, de utána sikerült átvenni az irányítást. Tizenegyesből született a hazaiak vezető gólja, de utána Barna és Alex is betalált. Úgy érzem a végén több gólt is lőhettünk volna. Barna és Alex is kisebb problémával küzdött a meccs előtt, tudtak volna kezdeni, de ez túl nagy kockázat lett volna, hogy leveszítsem őket. Ez jól sült el, gól, gólpassz és gól. A szünetben azt kértem a srácoktól, hogy tartsák meg a labdát, birtokolják többet, szerintem ez látszott is a második félidőben, többnyire sikerült dominálnunk a játékot. Jobban akartuk mozgatni a középpályát, az így kialakult helyekre be tudtunk menni. Remek héten vagyunk túl, a srácok kiválóak voltak, igazi karaktert mutattak, kellő önbizalommal, összességében ez egy remek hét volt. Jön egy kis szünet, aztán folytatjuk – mondta Robbie Keane.
Naby Keita a Fradiban, a csapat a spanyolországi téli edzőtáborban maradt hosszabb időre.
Sztárklubok sorát utasítottuk magunk mögé, a Fradié a világ 39. legjobb labdarúgócsapata.
A győriek elleni hazai összecsapáson le kell zárni a B3-as szektort.
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 1-1-re végzett a dán riválissal az edzőtáborban - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk hétfőig La Mangában folytatja a felkészülést a tavaszi szezonra.
Az utolsó spanyolországi edzőmeccsen 1-1-et játszottunk a Midtjylland ellen La Mangában.
Férfi labdarúgócsapatunk február 11-én 17.30-tól a másodosztályú Csákvárt fogadja a MOL Magyar Kupában.
A Rapid Wien elleni edzőmérkőzésünkön a spori testére helyezett kamera rögzítette az eseményeket.