2025. március 16.
Keane: „Elégedett vagyok a mai teljesítménnyel!”
Vezetőedzőnk az elmúlt hetek edzésmunkáját is dicsérte a KTE elleni győzelem után.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 4-0-s győzelmet aratott a Kecskemét ellen az OTP Bank Liga 24. fordulójában. A találkozó után Robbie Keane osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival.

- Jó, hogy többször is betaláltunk, nyilván mindig örül az ember négy gólnak, és jót tesz a játékosok önbizalmának. A kialakított helyzetek alapján már az előző mérkőzéseken is több gólt kellett volna szereznünk, de ma igazán harapósan voltunk a támadóharmadban. Elégedett vagyok a mai mentalitással, és azzal is, hogy az elmúlt két hétben az edzéseken is ezt láttam. Talán nem a legjobbkor jön a válogatott szünet, de nem tudunk mit tenni. Ilyenkor a legjobb lenne játékban maradni, de ez sajnos nem opció, így nem tehetünk mást, míg folytatni a munkát, és a válogatott szünet után ugyanezt a formát nyújtani – mondta trénerünk.

Cikkajánló

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

„Hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet”

Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin