2025. augusztus 27.
Keane: „Fájó a kiesés, de mennünk kell tovább!”
Vezetőedzőnk, Robbie Keane a Qarabag elleni kiesés után sajtótájékoztatón értékelt.

Amint arról korábban beszámoltunk, férfi labdarúgócsapatunk bár 3-2-re győzött Azerbajdzsánban, a Qarabag jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. A találkozó után vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt.

- Nem emlékszem, hogy azt mondtam, hogy nyerni fogunk. Azt mondtam, bízom benne, hogy nyerni fogunk - kezdte Robbie Keane. - Az első megfogalmazás arrogáns, a második pedig arról árulkodik, hogy az utolsó pillanatig bízom a játékosaimban. Gratulálok a Qarabagnak, megérdemelten jutottak tovább, de ma minden mutatóban mi voltunk a jobb csapat. Fájó ez a vereség, de tovább kell mennünk, újabb feladatok várnak ránk. Nem szeretek veszíteni, játékosként sem szerettem, és ez az edzői pályKeane: „Fájó a kiesés, de mennünk kell tovább!”afutásomra hatványozottan igaz. Jól vagyok, az érzelmek a pályára tartoznak, ott is hagyom őket. Büszke vagyok a fiúkra, mindent kiadtak magukból, semmit sem hagytak a pályán, ugyanakkor ki is kell elemeznünk a hibákat, mert gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek. Kady jó játékos és jó ember, de nem ismerem annyira, nagyjából két hetet töltöttünk el együtt. Nekünk is remek játékosaink vannak a középpályán, Tóth Alex, Naby Keita vagy éppen Jonathan Levi személyében, akikben rendkívüli potenciál van. Kadynak gratulálok, és sok sikert kívánok. Azt mondja nekem, hogy nem futottak végig a pályán, amikor gólt szereztek Budapesten? Nem várhatjuk el tőlük, hogy ne ünnepeljenek, a futball tele van érzelmekkel, ez így van rendjén. De ez az igazság. Mi nem ünnepeltünk így ma, a tizenegyes után sem, berúgtuk, és mentünk tovább. Nem érdekel, hogy a Qarabagnak milyen ősze lesz a BL-ben, megmondom őszintén, saját magunkkal foglalkozunk.

Vezetőedzőnk arról is beszélt, mi hiányzott a Bajnokok Ligája főtáblájához, de Ötvös Bence játékáról is elmondta véleményét.

- Néha szerencse is kell ehhez, az ellenfelüknek már nagy rutinja volt a hasonló helyzetekhez. A költségvetés is egy fontos kérdés, ez is különbözik sok csapatnál, de nagyon jó arcunkat mutattuk, és közel jártunk az álmunkhoz. Most nem roskadhatunk össze, magunkba kell néznünk, és felemelt fejjel kell folytatnunk. A Qarabag teljesen más struktúra, mint a Ferencváros. Önöknek alig van játékosuk az azeri válogatottban, nálunk pedig hatan is a magyar nemzeti csapatot erősítik. Ami Ötvös Bencét illeti: ma a taktika miatt hátrébb kellett játszatnunk, ahol nem mutatkozhatott meg az a technikai fölénye, ami a középpályán a csapat egyik legjobbjává teszi. Jól van, de hátrányban voltunk a szünetben, ezért változtatnunk kellett. Ma igazából csupán két klasszikus védő szerepelt a csapatban, Cissé és Raemaekers. Makreckis például inkább jobbszélsőt játszott, ahogy Callum is a másik oldalon.

Cikkajánló

Sajtóakkreditáció a Nyíregyháza elleni bajnokira

A média munkatársai november 21., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Hiába Varga álomgólja, elúszott a vb-pótselejtező

Támadónk mellett Dibusz Dénes és Tóth Alex kezdett az írek elleni 2-3 során, Ötvös Bence csereként állt be.

Dragóner Attila: „Én a focit szerelemből csinálom!”

Korábbi hátvédünk csapatunk UEL-szerepléséről, válogatottjainkról és megkereséseiről is beszélt – INTERJÚ!

Varga góljával győztünk Örményországban!

Dibusz Dénes és Varga Barnabás végig pályán volt, Tóth Alex csereként játszott Jerevánban.

Lisztes gólt lőtt, 3-0-ra vertük Feröert

Magabiztos játékkal hangolt a közelgő Európa-bajnoki selejtezőre az U21-es válogatott.

Indul a jegyértékesítés a Nyíregyháza ellen

Címvédő, a tabellán jelenleg második együttesünk hazai pályán folytatja szereplését a bajnokságban.

Jótékonysági padelversenyen vett részt Robbie Keane

Férfi labdarúgócsapatunk ír vezetőedzője nem tudott játszani, de jelenlétével támogatta az eseményt – VIDEÓ!

„Hatalmas büszkeség bajnokságot nyerni a Fradival!”

Férfi labdarúgócsapatunk korábbi vezetőedzője, Csank János exkluzív interjút adott a FradiMédiának.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin