Mint ismert, férfi labdarúgócsapatunk hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a ZTE ellen. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Robbie Keane érthetően feldúltan, és szűkszavúan értékelt.
- Ma egyetlen játékosom sem érdemelte meg, hogy a pályán legyen, ilyen játékkal. Semmi futás, semmi presszing nem volt a játékunkban. Ez, úgy gondolom, hogy elfogadhatatlan. Nem akarok olyan csapatot, amelyik kizárólag az Európa Ligában teljesít. Ott esetleg képes jól játszani erős, remek csapatok ellen, aztán itthon, a bajnokságban semmi. Ha ez nem változik meg, akkor keresek olyan játékosokat, akik hajlandóak a bajnokságban is futballozni – mondta Robbie Keane.
A trénertől megkérdezték, ennek tulajdonítható-e az, hogy már a második félidő közepére elhasználta az összes cserelehetőségét, mire Robbie Keane úgy felelt, ha az összes játékosát lecserélhette volna, akkor megtette volna.
A mestert megkérdezték még a félidei formációváltásról is, erre így felelt:
- Muszáj volt, hiszen nem helyeztünk elég nyomást a labdára a pálya közepén az első félidőben, de sajnos ez a második félidőre sem változott meg. Én a magam részéről egyetlen dolgot várok el a játékosaimtól, hogy folyamatosan fussanak, üldözzék a labdát, presszingeljenek, és bizonyítsák be, hogy méltóak arra, hogy ezt a mezt viseljék.
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.
Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!
Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.
Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.
Férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a Viktoria Plzen ellen az Európa Liga ligaszakaszának 2. fordulójában.
Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.
A csütörtöki UEL-meccsre autóval érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.