2025. május 26.
Keane: „Köszönöm az aggódást, minden rendben van!”
Ír vezetőedzőnk homloka a kupaemelés közben megsérült, de elmondta, ez nem befolyásolta az ünneplést.

Mint ismert, férfi labdarúgócsapatunk a Győr idegenbeli legyőzésével megszerezte sorozatban a 7., összességében pedig 36. bajnoki elsőségét. A csapat stadionhoz való visszaérkezése után került a sor az ünnepélyes díjátadóra. Ennek közepén sérült meg ír vezetőedzőnk, Robbie Keane, aki a FradiMédiának elmondta, miképp is történt minden.

- Amikor magasba emeltem a trófeát, akkor sérültem meg, kicsit megvágta a homlokomat, de teljesen jól vagyok. Pár öltéssel rendbe raktak, de ez semmilyen módon nem befolyásolta az ünneplést. A szurkolóknak üzenem: köszönöm az aggódást, de nincs miért, minden a legnagyobb rendben van, teljesen jól vagyok – mondta Robbie Keane.

Robbie Keane kupaemelése 28:53-tól

A bajnoki cím ünneplésének videót ITT tudja megtekinteni.

Robbie Keane a hivatalos Instagram-oldalán egy galériával emlékezett vissza az ünnepélyes estére. Ír vezetőedzőnk posztja alatt olyan korábbi kiválóságok gratuláltak a bajnoki címhez, mint a Liverpool legendája, Steven Gerrard, valamint Luis Garcia, Robbie Fowler, továbbá honfitársa, John O’Shea.

Cikkajánló

Így látta Lenny Joseph Haiti első vb-meccsét

Nem sokon múlt, hogy hőssé váljon Haiti első vb-meccsén. A lefújás után értékelte a találkozót.

Lenny Joseph vereséggel mutatkozott be a vb-n

McGinn góljával Skócia 1–0-ra legyőzte Haitit, amelyben csereként pályára lépett a Fradi csatára.

Távozik Mohammed Abu Fani

A technikás izraeli válogatott az elmúlt három év több nagy sikerének volt egyik főszereplője.

Nyerjen zenélő, táncoló Fradi-kaktuszt!

Vége a magányos meccsnézéseknek, ha önre mosolyog a szerencse legújabb TikTok-játékunkban.

Leltár miatt három napra bezár a Fradi Shop

A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.

Stefan Pánik: Lenny rengeteg tapasztalatot fog szerezni

Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.

"Remélem, hogy a történet még csak most kezdődik"

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

Osváth a kezdőben, bombagólokkal jött a siker

Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin