2025. március 9.
Keane: „Lépésről lépésre haladunk!”
Vezetőedzőnk a DVSC elleni győzelem után értékelt.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 1-0-s győzelmet aratott a DVSC otthonában az OTP Bank Liga 23. fordulójában. A találkozó után vezetőedzőnk osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival.

- Elégedett vagyok a három ponttal, a mentalitással és a játékosok küzdőszellemével. Ezeknek köszönhetjük a győzelmet, hiszen nem könnyű győzelmet aratni a Nagyerdei Stadionban. Egy teljes hetünk volt felkészülni, jó munkát végeztünk, és sikerült megvalósítanunk a pályán, amit elterveztünk, ugyanakkor lépésről lépésre haladunk, mindig az előttünk álló kihívással foglalkozunk. Ehhez az alapok a legfontosabbak, és úgy gondolom, hogy ezek közül a legfontosabb, hogy ne kapj gólt, statisztikailag pedig ennyi helyzettel előbb-utóbb nyerni fogsz. Szeretem, hogyha dinamikus a játék, a játékosoknak is igyekszünk szabad kezet adni, de tudjuk, hogy miben kell javulnunk – mondta trénerünk.

 

 

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligáját

A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin