Ahogy megírtuk 35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra kikapott a német élvonalbeli Eintracht Frankfurttól az UEFA Európa Liga főtábláján. A találkozó után vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a látottakat és azt is elmondta, mit lehet tudni Dibusz Dénes sérüléséről.
- Dénes kapcsán egyelőre nem tudunk biztosat mondani, pénteken többet fogunk tudni, akkorra alaposabban kivizsgáljuk – kezdte Robbie Keane. - Reméljük, hogy semmi súlyos. A játékra térve, ellenfelünk remek játékosokból áll és megbüntették a hibáinkat. Egy-egy labdavesztés ilyenkor végzetes lehet, főleg ilyen erős játékosokkal szemben. Mi a saját védekező harmadunkban túl sok labdaérintéssel játszottunk, ebből kaptuk az első gólt. Ezekből a szituációkból tanulni kell. Voltak pozitívumok is. Jól ki tudtuk használni a bal oldalunkat, megvoltak a meccs jó pillanatai. Traorénak szélsőként a szerepéhez tartozik, hogy besegítsen a védekezésben, ezt ma bizonyítania kellett. Voltak jó megindulásai, de az utolsó passzok hiányoztak. Rasmus Kristensenre készültünk külön, tudom, milyen remek játékos, ezért a második félidőben próbáltunk erre reagálni a cserékkel. Civic a korábbi sérülése miatt nem tudott ma még kezdeni.
Vezetőedzőnk a lefújás után egyből az öltözőbe ment beszélni a játékosokkal.
- Nincs titok, elmondtam azt, amit nektek is. Tükörbe kell tudni néznie mindenkinek. Ha elveszted a labdát egy ilyen jó csapat ellen, azt meg fogják büntetni. Illetve az utolsó harmadban több minőség kell, amiket edzésen gyakorolunk, azokat érvényre kell juttatni. Korábbi focistaként pontosan tudom, hogy az utolsó passz a legnehezebb.
A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.
Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.
Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.
A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.
Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.
Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.