Hétfőn beszámoltunk róla, hogy ifj. Lisztes Krisztián továbbra is a Ferencvárosi férfi labdarúgócsapatában játszik kölcsönben. Fiatal labdarúgónk szerződése aláírása után egy rövid videós interjúban elmondta, hogy mit jelent számára ez a lehetőség, de az edzőtábor tartalmas programjai között még a Qarabag elleni felkészülési mérkőzést megelőzően volt időnk leülni vele egy hosszabb beszélgetésre.
- A lábak már betonból vannak?
- A félelem még bennem van. A hajlítóm hátul tizenháromszor szakadt meg, de egyre magabiztosabb vagyok. Ahogy jönnek az edzések, a meccsek, úgy én is érzem, hogy erősödik. Reméljük, most már minden rendben lesz.
- Jó ezt hallani! Akkor a sérülés már a múlté?
- Úgy tűnik igen, de azért le is kopogom. Mint mondtam, a félelem azért bennem van, mert sokszor megtörtént, de reméljük, most már elkerülnek.
- Nem unatkoztok az edzőtáborban.
- Nincs időnk unatkozni. Nagyon sok programunk van, sok csapatépítő. Tényleg, van, hogy csak egyórás szüneteink szoktak lenni maximum.
- Ezek, hogy telnek? Mert ahogy eddig beszélgettem a többiekkel, egy közös mindenkinél volt…
- Az alvás.
- Könnyű megoldás volt.
- Persze, hiszen ti is láttátok az elmúlt napok munkáját és programját. Néha este szoktam játszani még a PlayStationnel, ha engedi az idő, az kikapcsol, de aztán alvás.
- Ez a kapura rúgós, egyérintős játék, amely ugye mindenki kedvence a csapatban, ez eléggé borzolja a kedélyeket, ha valakinek nem sikerül. Te, hogy látod?
- Nekem mondod? Azért idegőrlő tud lenni, amikor egyet kihagysz és utánad meg berúgják. Sokszor előfordul, hogy az nyer, aki egy gólt rúgott. Azért egyet én is nyertem az edzőtábor elején.
- Azért ennek a játéknak is el kell bírni a nyomását, és persze a jelentősebb helyzetekét. Nálad ez mennyire változott meg az elmúlt években?
- A nyomást azt mindig is jól viseltem, nem vagyok az az izgulós típus. A meccsek előtt például inkább felszabadult vagyok, főleg, ha már pályára léptem.

- Amikor tavaly visszatértél a Fradihoz, milyen érzésekkel érkeztél haza? Mi volt az első gondolatod, amikor újra beléptél az öltözőbe?
- Emlékszem. Az első gondolat az volt, hogy mintha hazajöttem volna. A Ferencváros közegében nőttem fel, apu miatt is. Gólokat akartam rúgni, minél több játéklehetőséget kapni, amit azért árnyaltak ugye sajnos a sérülések. Most azon vagyok, hogy ezek ne jöjjenek vissza és Borbély Balázs vezetőedzőnél tudjak játszani.
- Ha megnézzük ezt az egy évet, akkor mi az, amiben emberileg változtál és mi az, amiben futballistaként?
- Mint ember, sokkal érettebb lettem, de mint játékos is.
- Néhány éve azt mondtad egy FradiMédiának adott interjúban, hogy a mentalitásod az egyik fő erényed, erősséged. Fel vagy készülve a jóra, a rosszra, a jelentős érzelmi hullámvasutakra. Ez még mindig így van, gondolva arra, hogy azért az elmúlt másfél évben kijutott mindegyikből?
- Akkor érzem magam erősnek, amikor a pályán vagyok. Sajnos ez nem volt sok idő az előző szezonban. Úgyhogy ez akkor fog újra visszajönni és erősödni, ha tényleg végig tudom úgy játszani a szezont, hogy folyamatosan a pályán voltam és elkerültek a sérülések.

- Van különbség bizalom és bizalom között? Például egy hosszabbítás és egy edző bizalma között?
- Van persze. Robbie Keane távozása után most ez egy teljesen más forgatókönyv. Borbély Balázzsal nagyon régóta ismerjük egymást, kedveljük is a másikat, szereti a játékomat, emiatt pedig én is most sokkal jobban érzem a bizalmat. Robbie Keane-nek meg sem tudtam mutatni, hogy mi van bennem.
- Előny lehet számodra, hogy most az a Borbély Balázs a vezetőedző, aki neked még az NB III-as csapatnál volt edződ?
- Azt gondolom, hogy igen. Mielőtt megszületett a döntés a kölcsönszerződésről, előtte leültünk beszélgetni, és nagyon tetszett, amiket mondott. Már abból leszűrtem, hogy a bizalom mindenképpen meglesz.

- Magasak az elvárások, feléd és a csapat felé is. Hogyan kezeled ezeket, így, ahogy mondtad érettebb fejjel?
- Nem nagyon érdekel, ki mit gondol. Akinek adok a véleményére, az az edzőm, családom, apukám, barátaim.
- Akkor azok a bizonyos külső zajok ne ifj. Lisztes Krisztiánnál kopogtassanak.
- Inkább sehol se, de abszolút jól kiszűröm őket. Legyen szó a közösségi médiáról, negatív kommentekről.
- Mi az a tulajdonságod, amit például biztosan nem ismernek, pedig szerinted nagyon jellemző rád és sokszor rosszul is gondolják rólad.
- Az, hogy nagyon nyugodt ember vagyok. Lehet, hogy ez a pályán nem látszik, mert van, hogy ott elvisz a hév, de kenyérre kenhető vagyok.
- Mikor hallhatjuk újra, hogy „Lisztes Krisztián sálálálá”?
- Azt azért a közönségnél is ki kell érdemelni, nem várom el, hogy az első gólom után már felcsendüljön, de biztos vagyok benne, hogy még énekelni fogják. Csak minden menjen rendben!

- A 17 éves énednek mit mondanál? Mire figyelmeztetnéd, és miben nyugtatnád meg?
- Hogy soha ne add fel! Ne foglalkozz a negatív kritikákkal, csak magadra és a szeretteidre hallgass. Fogadd meg a tanácsát azoknak az embereknek, akik okosabbak nálad.
- Akkor ezek szerint volt olyan, akiét nem fogadtad meg.
- Ebben azért még sokat kell tanulnom, mert egy önfejű ember vagyok. Szeretem a saját utamat járni, ha lehet így mondani. Előbb-utóbb mindig az lesz, amit én szeretnék.
- Az ember azért tervez. Te ilyen vagy és ha igen, akkor egy év múlva?
- Persze, azért egy belátható tervet kell készíteni. A Frankfurtnál 2029-ig van szerződésem és természetesen ott is szeretném megmutatni, hogy mit tudok. Viszont az első számú szempont, hogy itt a Fradinál egy jó szezont fussak. Remélem, hogy ez a karrier innentől kezdve csak felfelé ível és nem lesznek benne hullámvölgyek.
- Ha egy év múlva újra leülünk beszélgetni, mit szeretnél, milyen mondattal kezdődjön az interjú?
- Mondjuk, hogy bajnok és házi gólkirály lettem.
Molnár Péter

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.
Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagsáról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek: https://tinyurl.com/mr3d5rnf
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.
Együttesünk az eredeti időpontban, de új helyszínen, a Kufstein Arénában játszik az azeri Qarabag FK ellen.
Fiatal szélsőnk marad továbbra is kölcsönben az Eintracht Frankfurttól – VIDEÓ!
Nézze meg az azeri bajnok elleni felkészülési mérkőzésünk összefoglalóját - VIDEÓ!
Pályaedzőnk, Leandro de Almeida elégedetten értékelte a csapat teljesítményét a Sabah elleni edzőmeccs után.
Az FTC kétszer 60 perces edzőmeccset játszott vasárnap az azeri FK Sabah ellen, 1-1 lett a vége.
Nyereményjáték az FTC Facebook-oldalán: tippelje meg a Sabah elleni felkészülési meccs pontos végeredményét!
Szombaton már kifejezetten az azeri bajnokra készült futballcsapatunk az edzőtáborban - VIDEÓ!