Ahogy megírtuk bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 3-1-re kikapott az ETO FC-től a Fizz Liga 19. fordulójában. A találkozó után Robbie Keane mondta el az érzéseit a sajtónak.
- Túl sok párharcot és második labdát vesztettünk el a mérkőzés utolsó harmadában. Főleg középen vesztettünk sok labdát, sok volt az apró buta hiba. Amikor elveszted a két legjobb játékosodat, akkor időt kell hagynod az újaknak, alkalmazkodni kell a új helyzethez, de az a gól, amit Franko lőtt, azaz ő erőssége, míg Elton jól ismeri az NB I-et, kell egy kis idő nekik, de nyilván erre nincs lehetőség, mindent a lehető leghamarabb kell végrehajtanunk. Grubert szerettük volna kezdetni, de akkor nem maradt volna több jól cserélhető támadó játékos. Szeretnénk minél több lehetőséget adni neki. A második félidőben jól játszottunk, volt később két nagy helyzetünk, amik nem mentek be, ez megbosszulta magát, ez döntött ma, az ellenfél jobban sáfárkodott a helyzeteivel. A mi részünkről túl sok volt a hiba.
Vezetőedzőnk szerint a négypontos lemaradás még behozható, hosszú az út a bajnokság végéig.
- Nagyon gyorsan megváltozhatnak a dolog, természetesen minden meccset meg akarunk és meg is kell nyernünk, ezt várjuk mi is és a szurkolóink is. 25 éve vagyok a fociban, nagyon gyorsan tudnak fordulni a dolgok. Meg kell küzdenünk ezzel a magyar szabállyal, de az a cél nekem is és a szurkolóknak is, hogy címet védjünk.
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.
Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.
Úton-útfélen rovatunkban ezúttal a Fekete-tenger partján Osváth Attillával beszélgettünk - VIDEÓ!
Csehországból érkezik szerb válogatott támadó rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunkhoz.