2026. február 25.
Keane: „Ugyanazt kell nyújtanunk, mint a múlt héten”
Robbie Keane és Mohammed Abu Fani részvételével tartottunk sajtótájékoztatót.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön, 18:45-ös kezdettel a bolgár Ludogorecet fogadja az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjéért zajló rájátszás második mérkőzésén. A múlt heti első meccset a bolgárok nyerték meg 2-1-re. Szerdán a találkozó helyszínén, a Groupama Arénában tartottunk sajtótájékoztatót, amelyen vezetőedzőnk, Robbie Keane és középpályásunk, Mohammed Abu Fani vett részt.

– Az idegenbeli mérkőzésen sok helyzetünk volt, a két kapott gólt ki lehetett volna küszöbölni. Nem a második találatra gondolok, ami egy szép lövés után született, hanem magára az akcióra, amit meg lehetett volna állítani. Az első félidőben is több lehetőségünk volt, azokat kellett volna kihasználnunk, de valójában akkor lennék kétségbeesett, ha nem alakítottunk volna ki helyzeteket – kezdte vezetőedzőnk, Robbie Keane. – Ugyanazt a teljesítményt kell nyújtanunk, mint a múlt héten, ugyanazt a mentalitást, intenzitást, hajtást várom el. Mi voltunk a jobb csapat, megérdemeltük volna a győzelmet. A fociban a legnehezebb a gólszerzés. Hiszek abban, hogy a játékosaim elég erősek ahhoz, hogy ne kapjunk gólokat.

Az ír szakember kérdésre válaszolva kijelentette: lenyűgöző hangulatra számít a Groupama Arénában, és már csak emiatt is várja a mérkőzést, ugyanakkor nem számít, hogy neki személy szerint mit jelent ez az összecsapás, ugyanis ez a párharc csakis a csapatról szól.

– Játékosként és edzőként is vagyok annyira tapasztalt az UEFA-mérkőzéseket illetően, hogy tudjam, mi kell a győzelemhez. Tudom, mi kell ahhoz, hogy mindenki egy irányba húzzon, csütörtök este is mindenki egy irányba fog haladni – tette hozzá.

A futballisták képviseletében Mohammed Abu Fani elárulta: nehezen élte meg, amikor az őszi európai kupameccseken nem volt kerettag, ezért csak a lelátóról nézhette a csapattársakat, most viszont ő és a csapat is játékra kész.

– Nagyon örülök, hogy újra tudok segíteni a csapatnak. A Ludogorec elleni, idegenbeli meccsen sok helyzetet kihagytunk, de nincs időnk ezen siránkozni, csütörtökön egy nagyon komoly meccs következik a szurkolók, a klub és a mi számunkra is. A Ludogorec is azért jön, hogy elvégezze a dolgát, de mi is készen fogunk állni. Számunkra ez a mérkőzés olyan, akár egy kupadöntő. Tavaly nem tudtuk sikerrel venni a rájátszáskört, most viszont nagyon szeretnénk – mondta el Abu Fani.

A csütörtöki, Ludogorec, valamint a vasárnapi, Kazincbarcika elleni mérkőzésre is kaphatók jegyek személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban (hétfőn zárva, kedd-péntek 10:00-18:00, szombat 9-13 – meccsnapon a mérkőzés kezdetéig –, vasárnap zárva, kivéve meccsnapon), valamint az interneten, a meccsjegy.fradi.hu-n is!

Cikkajánló

Lisztes: „Örülök, hogy megszereztem a győztes gólt!”

Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!

„Yusuf teljesítménye befolyásolta a meccs kimenetelét”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.

Vendégként győztük le a listavezetőt

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.

Elkészült az idei Európa Liga-menetrendünk

Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.

"Egyértelmű céllal utazunk Felcsútra, a győzelemért"

Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.

Tippeljen, és nyerjen egy FTC díszpárnát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kenan Kodro ismét kölcsönben folytatja

Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.

Gyermekei rajzai adnak neki extra erőt

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal a Fekete-tenger partján Osváth Attillával beszélgettünk - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin