2025. november 29.
Keane: „Ugyanez az energia kell a bajnokságban is”
Vezetőedzőnk a Fenerbahce ellen látott mentalitást és felfogást szeretné a a bajnoki meccseken is.

A csütörtökön a török sztárcsapat, a Fenerbahce ellen 1-1-re végződő UEL-főtáblás meccs után november 30-án, vasárnap 19.30-tól a Puskás Akadémia elleni idegenbeli bajnoki vár 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunkra a Fizz Liga 15. fordulójában. A találkozó előtt vezetőedzőnk, Robbie Keane mondta el várakozásait.

- A csütörtöki meccs kapcsán mind tudtuk, hogy elképesztő lesz az atmoszféra, tudtuk, milyen nehéz körülmények várnak majd ránk. A szurkolóik elképesztőek voltak, de a mieink is fent, a sarokban, úgyhogy nagy köszönet nekik a nagy utazásért. Abból a stadionból szinte lehetetlen győztesen távozni, elképesztően forró a hangulat, a csapatuk kiváló volt, nézzük csak meg, kik jöttek be a kispadról, Duran önmagában 60 millió eurót ért, többet, mint az egész csapatom. Ha mindezt figyelembe vesszük, amellett, hogy idegenben játszottunk, abszolút elégedettek lehetünk az egy ponttal. Persze, jó lett volna nyerni, de edzőként reálisnak kell lennem – mondta Keane még a csütörtöki, Fenerbahce elleni döntetlennel végződött UEL-főtáblás mérkőzésünk kapcsán.

- A Puskás Akadémia ellen ugyanígy koncentrálni kell tovább, bízom benne, hogy a srácok ugyanezzel az energiával játszanak majd, mint csütörtökön, ezt át kell vezetünk a bajnoki meccsekbe is. Tudjuk, hogy az előző mérkőzésen ez nem sikerült, de öt héttel ezelőtt viszont ez remekül ment, azt a szintet kell elérnünk, illetve ugyanezt a mentalitást, amit a Fenerbahce ellen mutattunk, amely igazi top csapat volt.

Cikkajánló

Tóth Alex: "Az álmomat élem, minden téren"

Fiatal középpályásunkkal az áttörést hozó évéről beszélgettünk - EXKLUZÍV INTERJÚ!

A Fradit is átjárja a Karácsony szelleme

Ünnepi sütés-főzés, Reszkessetek betörők-kvíz és karácsonyfa vásárlás FTC-módra - VIDEÓ!

Érkezik a Fradi Zóna Elemzés évzáró adása

A DVTK elleni őszi szezonzáró után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Ki volt decemberben az iFOREX Europe Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Íme, a DVTK elleni győzelem pillanatai

A mindent eldöntő Szalai-gól mellett, a helyzeteinket is megnézheti - VIDEÓ!

„Elégedett vagyok a játékosok mentalitásával!”

Robbie Keane vezetőedző nyilatkozott a DVTK elleni 1-0-s siker után.

Győzelemmel zártuk a 2025-ös évet Miskolcon

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.

Tippeljen, és nyerjen fekete-zöld baseball sapkát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a DVTK elleni idegenbeli bajnoki végeredményére!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin