2026. február 22.
Keane: „Változtatások biztosan lesznek a csapatban”
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője nehéz mérkőzésre számít az MTK ellen.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk február 23-án, hétfőn 20 órai kezdettel az MTK Budapest vendégeként lép pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az MTK 25 pontos, ezzel kilencedik, míg a Ferencváros 40 ponttal a második volt a Fizz Liga 23. fordulóját megelőzően. A találkozó egy hárommeccses hét első állomása lesz, később, csütörtökön ugyanis a Ludogorec Razgrad elleni UEFA Európa Liga-rájátszás visszavágója, vasárnap pedig a Kazincbarcika elleni újabb bajnoki vár a Fradira.

Csapatunk vasárnap is edzett a hétfői bajnokit megelőzően

– Fel kellett készülnünk erre az időszakra, hiszen a hétfői bajnoki után nagyon hamar, már csütörtökön jön a következő mérkőzésünk. Változtatások biztosan lesznek a csapatban a legutóbbi, Ludogorec elleni találkozóhoz képest, már csak a szabályok miatt is, de a legfontosabb, hogy mindenki friss legyen és készen álljon – kezdte nyilatkozatát vezetőedzőnk, Robbie Keane.

Az ír tréner jól emlékszik a két csapat legutóbbi, november 1-jén lejátszott bajnokijára, amikor az FTC Stefan Gartenmann, Szalai Gábor, Varga Barnabás és Nagy Barnabás góljával 4-1-re nyert az MTK ellen.

– Jól ismerjük az ellenfelet, sosem könnyű ellene játszani, hiszen egy helyi derbiről beszélhetünk. Akárhányszor az MTK ellen szerepelünk, a rivális jó csapat benyomását kelti, amely szeretne jó focit játszani. Az előző fordulóban vereséget szenvedtünk, noha szerintem Zalaegerszegen a piros lap és az ellenünk megítélt tizenegyes is nevetséges volt. Összességében fel kellett volna állnunk ebből is, hiszen húsz percen át briliánsan játszottunk. Javítanunk kell, de készen állunk – mondta el Robbie Keane.

A hétfői mérkőzésre már nincs elérhető belépő a vendégszektorba, a csütörtöki, Ludogorec elleni összecsapásra, majd az azt követő, Kazincbarcika elleni találkozóra ugyanakkor még kaphatók jegyek személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban (hétfőn zárva, kedd-péntek 10.00-18.00, szombaton 9-13 – meccsnapon a mérkőzés kezdetéig –, vasánap zárva, kivéve meccsnapon), valamint az interneten, a meccsjegy.fradi.hu-n is!

Fizz Liga, 23. forduló

MTK Budapest–Ferencváros

2026. február 23., hétfő 20.00

Helyszín:Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Cikkajánló

Dibusz Dénes: „Jó felkészülés volt, jó úton haladunk”

Labdarúgócsapatunk kapusa szerint az elmúlt hetek elvégzett munkája kellő önbizalmat adhat a folytatásra.

Ezekkel a játékosokkal kezdjük meg az UEL-selejtezőt

Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Vojvodina elleni selejtező első körére.

FTC-Qarabag 1–0 - rövid összefoglaló

Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!

Lisztes Krisztián: „A hivatásomnak érzem a labdarúgást”

Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.

Három labdarúgónk is távozott

Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.

„Az eredménynél fontosabb, hogy játékban előreléptünk”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.

Sikeres főpróba, legyőztük a Qarabagot

Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.

Hosszabbított a Fradi Nagy Olivérrel

Az eddig Soroksáron szereplő hátvéd a jövőben a Ferencváros felnőttcsapatában játszik – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin