Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk az osztrák rekordbajnok Red Bull Salzburg vendége lesz az UEFA Európa Liga főtáblájának 3. fordulójában csütörtökön 18.45-től. Az FTC szerda délelőtt még az FTC-MVM Népligetben edzett, majd elutazott Salzburgba. Vezetőedzőnk, Robbie Keane és támadónk, Varga Barnabás sajtótájékoztatóját ITT olvashatja el.
A mérkőzés igazán különleges lesz középpályásunk, Naby Keita számára, ugyanis guineai klasszisunk 2014 és 2016 között futballozott a salzburgiaknál, akikkel két-két bajnoki címet és Osztrák Kupa-győzelmet szerzett.
A FradiMédia ezúttal is beszámol a mérkőzés előtti és utáni mozzanatokról, így kövesse a fradi.hu-t, a Ferencvárosi Torna Club Facebook-, Instagram-, és TikTok-oldalát, valamint a FradiMédia hivatalos YouTube-csatornáját.
Ismét közös meccsnézés a Groupama Aréna B szektoránál
Ahogy a Genk elleni csodálatos siker alatt is megmutattuk, mire képes a szenzációs Fradi-tábor ereje akár többszáz kilométerrel távolabbról is, tegyünk így most is, október 23-án, csütörtökön a Salzburg elleni találkozó ideje alatt is varázsoljunk parádés hangulatot!
Következő UEFA Európa Liga mérkőzésünkre is közös, ingyenes meccsnézést hirdetünk a Groupama Aréna B-szektor alatti kerengőjére. Minden további részletet ITT megtalál.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!
Borbély Balázs csapata a szurkolók szavazatai alapján érdemelte ki az elismerést.
Egyetlen csapat sem szerzett több pontot hazájának az európai kupaidényben, mint a Ferencváros.
Az Európa Liga főtábláján, négy kör után klubunk norvég játékosa három góllal és három gólpasszal áll az élen.
A Milan elleni kiállítása után a csatár a csapattársaitól és a szurkolóktól is bocsánatot kért.
Az olasz lapok a Fradi álomszerű estéjéről írnak. A Milan elleni siker az egész világsajtót bejárta.