2025. május 14.
KEK50: „Nélkületek nem lennénk azok, akik ma vagyunk”
Az 1975-ben Kupagyőztesek Európa kupája-döntős csapatunkat köszöntöttük a Groupama Arénában.

Május 14-én a MOL Magyar Kupa döntője előtt a Groupama Arénában fogadtuk az 1975-ben KEK-döntőbe jutott férfi labdarúgócsapatunk tagjait. Az ünnepi ebéd során klubunk elnöke, Kubatov Gábor köszöntötte legendáinkat, akik 1974-ben a Cardiff City legyőzésével indították el a történelmi menetelést. A walesi csapat után jött az akkor is világsztároktól hemzsegő Liverpool elleni fantasztikus továbbjutás, majd a svéd Malmö sem jelentett akadályt Bálint Lászlóéknak. Az elődöntőben roppant szoros párharcban sikerült fölülmúlni a Crvena zvezdát. A döntőben ugyan az akkori szovjet válogatott színe-javát felvonultató Dinamo Kijev már túl nagy falat volt, az akkori csapat menetelése így is a klub történetének legszebb lapjaira kívánkozik. 

-  Én olyan elnök vagyok, akiknek ti voltatok a csapata, magamon is látom, hogy én miattatok lettem fradista – kezdte köszöntő beszédét Kubatov Gábor. - Ebbe a csapatba szerettem bele. Amikor az ember dolgozik a mindennapokban, akkor azt hiszi, hogy csak a jelen van, de enélkül a múlt nélkül nem lenne ma semmi. Eltelt két emberöltő, ami hihetetlen hosszú időszak, de mindig azt érzem, hogy az a tűz, ami akkor a pályán bennetek volt, az még most is megvan. Legendának kell lenni, mert egy legenda miatt kezdesz szurkolni egy csapatnak, miattatok is sokan váltak később legendává. Ez a szál nem szakadhat meg, a bajnokok bajnokokat neveltek. Ha valakibe beleköltözött a tűz, az nem ment ki onnan. Köszönöm, hogy ennyi mindent tettetek és tesztek a klubért, nélkületek nem lennék azok, akik ma vagyunk – mondta Kubatov Gábor

- Ez volt a harmadik alkalom, hogy a Ferencváros egy európai kupa döntőjébe jutott, korábban 1965-ben a VVK-t sikerült is megnyerni, majd 1968-ban ezüstérmesek lettünk, ahogyan aztán 1975-ben is. Nagyon jó érzés, hogy a jubileumi, 50. évfordulót így együtt ünnepelhetjük. Van, akikkel sűrűbben találkozunk a mindennapokban, de van, akikkel ritkán van alkalmunk találkozni, nagyon jó most picit nosztalgiázni és felidézni az akkori eseményeket – mondta csapatunk korábbi hátvédje, Bálint László.

A KEK50-ről bővebben is beszámolunk a Fradi TV jövő keddi adásában az M4 Sporton, a kupamenetelésről a Fradi Zóna Örökzöld debütáló adásában is beszélgettünk Mucha Józseffel és Martos Győzővel.

Cikkajánló

Sportnapot tartunk a szezon első derbijén

Az Újpest elleni hazai rangadón változatos és érdekes programsorozattal készülünk szurkolóinknak.

Gyászol a Fradi család, elhunyt Martos Győző

Életének 77. évében elhunyt Martos Győző, a Ferencvárosi Torna Club örökös bajnok labdarúgója.

Itt az őszi keret az Európa Ligára!

Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Európa Liga ligaszakaszának első körére.

Hajnal: "Folytatnánk a Puskás ellen kezdett utat"

Csütörtökön jön az ETO FC elleni bajnoki összecsapás az első forduló pótlásaként.

A Bajnokok Illata a meccsnapi ajánlatban!

A derbi napján a SUPERZ. x Fradi – 36 parfüm 30 százalék kedvezménnyel lesz kapható.

Tippeljen, és nyerjen egy idegenbeli mez mintás sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az ETO FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kölcsönbe távozott Edgar Szevikjan

Az örmény válogatott labdarúgó két évvel ezelőtt bajnok lett a Ferencvárossal.

Fradi Zóna Bemelegítés Lisztes Krisztiánnal

Labdarúgócsapatunk szélsője, Lisztes Krisztián érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin