Szeptember 25-én ünnepli 60. születésnapját Keller József. A Ferencváros korábbi labdarúgója 1965-ben ezen a napon született Nagykanizsán, ahol a helyi csapatban, a MÁV MTE-ben, majd az Olajbányászban kezdte pályafutását. Az ifjúsági magyar válogatottal aranyérmet nyert az 1984-es Európa-bajnokságon, ekkor már a Ferencváros is felfigyelt a játékára és szerződtette a védőt. Keller 1984 és 1996 között szerepelt a Fradiban, majd egy rövid belga és négyéves francia kitérő után 2000-ben hazaigazolt. A „Fater” becenévre hallgató játékos egészen 2005-ig erősítette a zöld-fehéreket, amely csapatban összesen 548 díjmérkőzésen szerepelt, ezeken 22 gólt szerzett. Négy magyar bajnoki címet, öt kupagyőzelemet és három Szuperkupa-sikert ünnepelhetett a Fradival. Továbbá tagja volt az 1995/96. évi Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott csapatnak. A magyar válogatottban összesen 29 alkalommal játszott. Egyéni díjai közül kiemelkedik Az év labdarúgója elismerés (1989), Kispéter díjas (1991/92), továbbá az FTC örökös bajnoka (1995), megkapta a Centenáriumi Aranydiplomát (1999) és a Dalnoki különdíjat is. (2006).

Korábbi játékosunkkal születésnapja alkalmából beszélgettünk az ünneplésről, a gyerekkori évekről, a legkedvesebb emlékekről, a korosztályos válogatott 1984-es sikeréről, a fradizmusról, becenevéről és az FTC utánpótlásáról.

 
- Nagyon boldog születésnapot kívánok az egész Fradi család nevében!

- Köszönöm szépen!

- Milyen ünneplő vagy? Csendben a családdal vagy barátokkal, volt csapattársakkal lesz nagyobb összejövetel?

- Természetesen a családdal lesz az ünneplés, sőt, édesanyámhoz is elmegyünk majd Nagykanizsára, ott is lesz kisebb buli. Az öregfiúkban elég sokan vagyunk, mint régi csapattársak, így ott majd a következő hazai bajnokink után lesz ünneplés, így van megbeszélve. A benti, tehát az utánpótlásban dolgozó srácokkal majd pénteken, mert aki csütörtökön hozná a rétest, meg a többi finomságot, nekik nincs edzésük.

- Ilyenkor te főzöl, vagy az ünnepeltnek csak a tortafelvágás a legnagyobb feladata?

- Dehogy is! (nevet) Rájuk van bízva, amit kitalálnak, de mindig csinálnak valami meglepetést. Az ilyen alkalmakkor ez hozzátartozik, de nagyon jó érzés, együtt vagyunk és ennél nincs fontosabb.

- Gondolom a legnagyobb ajándék az esti győzelem lenne a Plzen ellen.

- Ahogy mondod! Az lenne a legnagyobb, ha a fiúk este nyernének.

- Egy kicsit kanyarodjunk vissza a múltra. Nagykanizsa. Egyből tudtad, hogy futballista leszel, vagy mi szeretett volna lenni a kisgyerek Keller József?

- Kiskanizsán az utca végén laktunk és nem volt semmi más lehetőségünk, csak a foci. Találkoztunk a hasonló korú gyerekekkel és a felnőttekkel és minden délután mentünk ki az utca végére a grundra. Volt egy nagy füves területünk, azt megcsináltuk úgy, hogy tudjunk rajta játszani és ment a foci. Csak a focinak éltünk. Ott cseperedtem fel, a sport, a mozgás volt az életünk. Egyértelmű volt, hogy a focival szeretnék foglalkozni.

Európa-bajnok

- 1984. És most nem George Orwell ikonikus regényére gondolok, hanem egy ügyes és sok tehetségből álló korosztályos magyar válogatottra és annak sikerére a Szovjetunióban.

- A románokkal játszottuk a selejtezőt. Az első meccsen Csepelen döntetlent játszottunk, majd kiutaztunk Nagyváradra. Ott nyertünk, de ugye a város és környéke tele volt magyarokkal, de sok románnal is. A magyaroknak alig volt lehetőségük szurkolni, a románok mindent megpróbáltak, de mi nyertünk és mi jutottunk ki az ifjúsági Európa-bajnokságra. Ott pedig nagyon jól játszott a csapat, összeértünk, szépen meneteltünk és eljutottunk a döntőbe, amelyet a Luzsnyiki Stadionban rendeztek. A finálét végül a házigazda szovjetek ellen tizenegyesekkel megnyertük, úgy, hogy a lelátóról 80 ezer szovjet fütyült.

- Ekkor pedig már a Ferencváros is képbe került.

- Bizony, de már korábban, 1983-ban. Az ifi válogatottal sok helyen játszottunk, és akkor már kerestek a Fraditól. A nemrég elhunyt Havasi Mihály és Pusztai László kerestek meg engem először, hogy lenne-e kedvem a Ferencvároshoz jönni. Mondtam, hogy persze. Erre még ráerősítettek az akkori válogatottbeli ferencvárosi csapattársak, mint Szeiler József, Deák Sándor, Haáz Ferenc és Zsivóczky Gyula.

- Ezután mondom azt neked, hogy 1984. augusztus 29., Tök. Emlékszel?

- Megmondom őszintén, így elsőre nem sokat mond. Akkoriban az Intertotó-kupa-meccsekkel kezdtem, a Spartak Trnava otthonában játszottunk, arra tisztán emlékszem.

- Ez egy Zsámbék ellen 8-0-ra megnyert Magyar Kupa-mérkőzés volt, az első meccseid egyike. Sok helyen ez van megjelölve, mint az első tétmérkőzésed. Sok pozícióban játszottál, mikor dőlt el a végső posztod?

- Amikor a Fradihoz kerültem, akkor Vincze Géza volt az edzőnk, ő is nagyon invitált a klubhoz, sokat köszönhetek neki. Egyből berakott bal oldali védőnek. Sokáig ott játszottam, aztán egyszer-egyszer fel kellett mennem a középpályára, vagy esetleg belső védőként, de már nála kialakult, hogy bal oldali védő leszek majd.

- Az év labdarúgója díját hogyan fogadtad 1989-ben?

- Nem számoltam vele, de akkor a csapat is nagyon jó volt. Rákosi Gyula bácsi volt az edzőnk, összeértünk, kezdett kialakulni egy jó mag. Akkoriban már dobogós helyezést is elértünk, játszottunk az UEFA-kupában. Alapvetően egyébként nem foglalkozom az ilyen egyéni díjakkal, de ez azért különleges és büszkeség számomra, mert nem az újságírók döntötték el, hanem az edzők.

Csodagólok és a Bajnokok Ligája

- Ezután pedig jöttek a bajnoki címek és a kupagyőzelmek a Fradival. Milyen volt az akkori csapat, a közeg?

- Jött Nyilasi Tibi, volt egy kis generációváltás, érkeztek a fiatalok, sok játékos külföldre ment, de így is a 1990/91-es szezonban nagy menetelésünk volt, amelynek a végén kupagyőzelmet értünk el. Ezt a következő idényben megfejeltük egy bajnoki címmel 11 év után. Akkor volt az a csodálatos tavaszunk, amikor 12 győzelemmel és három döntetlennel nyertünk bajnokságot, úgyhogy a félidőben a harmadik hely környékén jártunk.

- Melyikre emlékszel vissza jobban? Az első ferencvárosi gólod, amely az Újpest ellen született 1988-ban, vagy a Haladás elleni kupadöntős találat 1993-ból?

- Mindegyikre szívesen emlékszem vissza, de nekem mindig a csapat volt az első. Voltak olyan szituációk, amikor nyögvenyelősen ment a csapatnak, akkor mindig mentem felfelé, és volt, hogy én lőttem a gólt. Például az Újpest ellen, amely meccset aztán 3-0-ra nyertünk meg. A Haladás ellen is az volt, hogy nyomtunk, de nem volt eredménye. Aztán elindultam előre, és abból lőttem a gólt. Azért volt jó az a csapat, mert mindig volt egy játékos, aki pluszt tudott hozzáadni, például gólt lőni, amikor a csapatnak nem ment.

Gól az Újpest ellen

Hatalmas gól a Haladásnak

- A 30 évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-szereplés selejtezővel, csoportkörrel együtt karriered csúcspontja volt?

- Nemcsak nekem, hanem szerintem az egész klubnak. Első magyar klubként bejutottunk a csoportkörbe, és akkor az egész menetelés egy felejthetetlen élmény volt. Brüsszelben tudtunk nyerni, majd volt egy nagyon nehéz hazai mérkőzésünk, de továbbjutottunk, és jöttek a gyönyörű meccseink a csoportban. Ott mindegyik kedvenc meccs volt. Az ember alig várta már. Jöttünk a stadionba, és láttuk, hogy a szurkolók ott sátoroznak a felüljáró alatt, a stadion oldalában, hogy amint kinyit a jegypénztár, rögtön ott legyenek. Ezek felejthetetlen emlékek.

- A BL-szereplés után Belgiumba igazoltál a Beverenhez, majd a francia másodosztályba igazoltál, ahonnan 2000-ben igazoltál haza. Milyen volt a légiósélet?

- Egész más világ volt. Az első szakasz, a belgiumi játék az néhány mérkőzésre szólt kölcsönbe, mert még ott ment a bajnokság, hogy tudjak segíteni a csapatnak, de menthetetlenek voltak. Visszajöttem a Fradiba, befejeztük a bajnokságot. Emlékszem, a BVSC elleni meccsen a Népstadionban Zoran Kuntics az én beadásomból fejelt góltm és azzal nyertünk 1-0-ra és azzal lettünk újra bajnokok. Ezt követte Franciaország. Az teljesen más világ volt. Csak a focival kellett foglalkoznom, nagyon szép időszak volt, nagyon élveztem.

Gólpassz a BVSC ellen

Hazatérés és a becenév

- Az ezredfordulón pedig vissza is jöttél.

- Igen, és akkor volt az első olyan bajnokság, amelynek a végén rájátszás döntött. A Fradi épphogy bejutott, a Tatabánya pedig toronymagas esélyes volt. Jött a rájátszás októberben, Csank Jánossal a kispadon elkezdtünk menetelni, és végül megnyertük a bajnokságot.

- 2005-ig erősítetted a csapatot, a sikerek is jöttek, de már belekóstoltál az edzői munkába is Garami József és Pintér Attila mellett.

- Folyamatosan tanultam, megcsináltam a különböző licenszeket. Edzősködtem, játékosedzőként is szerepeltem. Gondoltam is rá, hogy majd valamikor edző is leszek. Aztán úgy hozta az élet, hogy Szegedre hívtak, ott az akadémián irányítsam az U13-as csapatot. Azt is nagyon élveztem. Járni a különböző településekre, hozni-vinni a gyerekeket, próbálgattuk őket, az első félévben még szenvedtünk, de utána a második részben már gyönyörűen hozták a gyerekek a pontokat, és végül simán bennmaradtunk az első osztályban. Innen hívott vissza Kubatov Gábor elnök úr a Fradiba, hogy itt is az utánpótlással foglalkozzak. Nagyon nagy élmény, amikor a gyerekeket látom 9-10 évesen, felcseperednek, és látom, hogy a felnőtt csapathoz bekopognak, és voltak ilyen srácaink, ez nagyon nagy dolog.

- A Fater becenév mikor ragadt rád és kitől?

- Miután a 2000-es években visszajöttem, a Fradihoz került Pécsről Gera Zoltán. Én pátyolgattam, és már akkor lehetett látni, hogy nagyon jó játékos, klasszis gyerekről van szó. Csoda dolgokat művelt, és ő nevezett el „Faternak” és ez rajtam maradt.

- 548 díjmérkőzés. Még kimondva is lenyűgöző teljesítmény. Nehéz volt „letenni” a stoplist?

- Utána és még most is játszom. Velencén jó pár évet lehúztam játékosként és játékosedzőként. Feljutottunk az NB III-ba, ott is másodikok lettünk, nagyon jó kis brigád volt. Aztán még játszom az öregfiúkban, veteránban, mindig van, ahol lehet játszani és képviseljük a Ferencvárost az országban, bárhová is hívnak minket.

- A mindennapokat még mindig itt töltöd a Népligetben, az utánpótlásban dolgozol, sőt, még az öregfiúkban is rendszeresen pályára lépsz. Honnan ez a fiatalos lendület és frissesség?

- Mindig olyan edzőink voltak, akik ütöttek, hajtottak. Nem engedték, hogy bármi kis bajod van, hogy pihenő legyen, vagy nem edzel. Ha fújt, ha szakadt, mindig edzettünk. Azok az alapok, amelyeket az ember akkoriban megszerzett, azok végigkísérik a pályafutását, az életét.

- Mit üzennél a mostani ferencvárosi fiataloknak?

- Kitartást! Nyomni kell, el kell kötelezniük magukat, mindent bele kell adni, csak úgy tudnak eredményt elérni, és csak úgy figyelnek fel rájuk, és csak akkor van sansz, pláne a mai világban, hogy a nagy Fradiban bemutatkozzanak. De addig nagyon rögös út vezet.

Keller Józsefnek az egész Fradi család nevében kívánok nagyon boldog születésnapot és további sportsikerekben gazdag hosszú életet!

Molnár Péter