2026. április 27.
Kétgólos csatárunk lett a Paks elleni bajnoki legjobbja
Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk vasárnap 2-0-ra legyőzte a Paksi FC-t a Groupama Arénában. A Fizz Liga 31. fordulójában lejátszott mérkőzés mindkét gólját Lenny Joseph szerezte. A szurkolók szavazatai alapján, francia támadónk kapta meg a Meccs legjobbja by iFOREX Europe-díjat, melyet a hétfői edzés előtt Hajnal Tamás sportigazgatótól vehetett át.

Hajnal Tamás és Lenny Joseph

– Nehéz volt a kezdés, jól játszott, jól védekezett az ellenfél, ám ahogy a meccs közben elkezdtünk egy kicsit többet játszani, már mi is veszélyesek voltunk, egyre több szögletet végezhettünk el. Az első gólom egy kipattanó után született, szinte csak be kellett tolnom a labdát a kapuba, a másodikat pedig egy labdaszerzést követő támadás végén szereztem. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki rám szavazott. Nagy ajándék ez a díj nekem! – mondta Lenny Joseph, akit már a vasárnapi, Újpest FC elleni bajnokiról is kérdeztünk. – Komoly kihívás vár ránk, a derbi mindig kemény, nehéz meccs. Készen kell állnunk, koncentráltnak kell lennünk, és győznünk kell!

Együttesünk május 3-án, vasárnap lép pályára az Újpest FC vendégeként, az azt követő hétvégén, május 9-én pedig a MOL Magyar Kupa döntőjében szerepelhet a ZTE ellen. A Ferencváros a zalaegerszegiek ellen, hazai pályán zárja a bajnokságot, annak a meccsnek azonban jelenleg még nincs hivatalos időpontja. Jegyinformációkért, valamint a következő szezonra érvényes bérletekért keressék a meccsjegy.fradi.hu-t vagy a Groupama Aréna jegypénztárait (nyitvatartás: K-P 10:00-18:00, Szo 9:00-13:00, V-H zárva. Meccsnapokon a mérkőzés kezdetéig).

Cikkajánló

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Joseph duplájával győzelem a Paks ellen

Nézze meg a Paksi FC elleni győzelmünk két gólját és legfontosabb helyzeteit - VIDEÓ!

Ki volt áprilisban az iFOREX Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Robbie Keane: „Lőhettünk volna több gólt is”

Vezetőedzőnk szerint az FTC irányította a Paks ellen vasárnap megnyert mérkőzést.

Elindult a licit a győztes meccslabdákra!

A labdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.

Nagyon fontos győzelem a Paksi FC ellen

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk Lenny Joseph duplájával nyert a Fizz Ligában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

Murvás parkolónkban, a Telekom mélygarázsban és az MVM Dome parkolójában is parkolhatnak szurkolóink.

Tippeljen, és nyerjen egy fehér Fradi Sas pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin