2021. július 13.
Kettős győzelemmel jutottunk tovább a BL-ben
Myrto Uzuni mesterhármasával 3-1-re nyertünk Koszóvóban a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján.

„Biztonságosan kell játszani, ugyanakkor azt is szeretném, hogy gyorsabbak legyünk” – mondta hétfő esti, már pristinai sajtótájékoztatóján vezetőedzőnk, Peter Stöger, utalva az első mérkőzésből levont tanulságokra.

Ami biztos volt: 3-0-s hazai sikerünknek köszönhetően igen kedvező helyzetből várhattuk az összecsapást. Peter Stöger három helyen változtatott az egy héttel ezelőtti kezdőcsapathoz képest. A védelemben Lasha Dvali helyett ezúttal Samy Mmaee kezdett, a középpályán Sigér Dávid helyett Somália került be Igor Haratin mellé, míg az egyedüli csatár most nem Franck Boli, hanem Ryan Mmaee volt.

Az első percekben a hazaiak jelezték, egyáltalán nem feltartott kézzel jöttek ki a visszavágóra. A 2. percben Dibusz Dénesnek védenie is kellett, sőt, két perccel később gól is született egy koszovói támadásból, de szerencsénkre a játékvezető lest ítélt. A kezdeti pristinai rohamok egyáltalán nem csökkentek: előbb Samy Mmaee mentett a lehető legjobb pillanatban, majd az első meccsen is veszélyes Oto John fejese elkerülte a kaput.

Az első ferencvárosi helyzetre a 18. percig kellett várni, amikor Eldar Civic lövésszerű beadását védte a kapus. Nem sokkal később Róbert Mak vágott fölé egy ígéretes lehetőséget, igaz, ha Myrto Uzuni hagyja Somália bal oldali beadását szlovák válogatott játékosunknak, akkor az 1-0-t is beírhattuk volna a Fradinak. A 26. percben Ardit Nika kapustól is kellett a bravúr Civic közeli lövésénél. A kezdeti apróbb hibáink és labdavesztéseink száma csökkent és pontosabbak voltunk támadásban is. Többet birtokoltuk a labdát, sőt, közel jártunk a vezetéshez is, de Ryan Mmaee erős lövését nagy bravúrral védte ismét a pristinai kapus a 38. percben. A félidő hajrájában még Civic távoli, ballábas bombája kerülte el centikkel a hazaiak kapuját, ezzel pontot téve az első félidő végére.

Az első percekben úgy tűnt, a második játékrész is hasonlóan indul, mint az első 45 perc, Tokmac Nguen viszont ezt egyáltalán nem így gondolta. Norvég játékosunk a saját térfeléről indulva átrobogott a koszovói védőkön, majd a hosszún érkező Uzunit találta meg remek passzával, albán támadónk pedig a kapus lábai között belőtte a vezető gólt (1-0 ide)!

Az 57. percben csak centik választották el a góltól a hazaiakat, de Leutrim Kryeziu lövése Civicen úgy pattant meg, hogy a labda a jobb kapufáról Dibusz kezében kötött ki. Válaszként Mak lőhetett ígéretes helyzetből, de bombája a jobb kapufa mellé ment. Szlovák futballistánknak ez volt az utolsó megmozdulása a meccsen, ugyanis az Európa-bajnokságot is megjárt Oleksandr Zubkov váltotta.

A derekasan küzdő ellenfelünket az ág is húzta, két játékosukat is le kellett cserélni sérülés miatt, igaz, így is betaláltak. A 67. percben Mendurim Hoti bólintott egy szöglet után a ferencvárosi kapu bal felső sarkába (1-1).

Peter Stöger a 70. percben cserékkel igyekezett frissíteni a csapaton. Érkezett Vécsei Bálint és Sigér Dávid is. Harmadik csereemberünk, a korábban beállt Zubkov is megdolgoztatta Nika kapust a 76. percben. Ahogy az első meccsen, a visszavágón is a végére fáradtak el a koszovóiak. Átvettük a mérkőzés irányítását, többet birtokoltuk a labdát, sőt, Uzuni révén ismét megszereztük a vezetést. Albán játékosunk Civic remek centerezését váltotta gólra a 80. percben.

És ha egy üzlet beindul: a 86. percben egy kis szerencsével Tokmachoz került a labda, aki 15 méterről egyből lőtt és bár a kapus védett, a kipattanót Uzuni egyből a kapu jobb alsó sarkába lőtte.

Ezzel minden eldőlt, a Fradi Myrto Uzuni mesterhármasának köszöhetően kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel jutott tovább a következő körbe.

FÉRFI LABDARÚGÁS
BAJNOKOK LIGÁJA, 1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
FC PRISHTINA (koszovói)–FTC 1-3 (0-0)
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic – Haratin, Somália (Vécsei, 70.) – Mak (Zubkov, 61.), Tokmac (Baturina, 89.), Uzuni (Redzic, 88.) – R. Mmaee (Sigér, 70.)
Cserék: Bogdán, Varga Á., Dvali, Iyinbor, Csontos, Vécsei, Sigér, Zubkov, Gera, Redzic, Baturina.
Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerzők: Hoti (67.), ill. Uzuni (48., 80., 86.)
Összesítésben: 6-1 a Ferencváros javára.

Cikkajánló

Stöger: „A következő körben még több kell tőlünk”

Vezetőedzőnk tudja, miért alakított ki sok helyzetet az ellenfél, de erre gyorsan megtaláltuk az ellenszert.

Ezzel a bajnokcsapattal játszunk a következő körben

A Bajnokok Ligája első selejtezőköréből kettős győzelemmel továbbjutó FTC a Zalgiris Vilniusszal találkozik.

Uzuni: „Igazán különleges volt nekem ez a mérkőzés”

Így értékelte a mesterhármast szerző Myrto Uzuni a Prishtina legyőzését.

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin