Sergei Rebrov együttese a spanyol Espanyollal játszik az UEL csoportkörének első mérkőzésén, így 15 év után ismét főtáblás találkozón léphetünk pályára az európai kupaporondon.
Labdarúgócsapatunk tagjai reggel 8 órakor találkoztak az FTC-MVM Sportközpontban. A mieink együtt reggeliztek, majd busszal elindultak a repülőtér felé, ahol felszállnak a Barcelonába tartó gépre.
Sergei Rebrov, valamint Dibusz Dénes ma este részt vesz az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatón, majd az edzés következik az RCDE Stadionban, ahol a csütörtök esti összecsapást is játsszuk az Espanyol ellen az UEFA Europa League versenysorozatban.
A kint töltött időszakról, a mérkőzést megelőző és azt követő minden fontos eseményről folyamatosan, a helyszínről számolunk be itt, a fradi.hu-n, YouTube-, Instagram- és Facebook-oldalunkon, valamint Viberen keresztül. Érdemes lesz mindegyiket követni!
Ha kíváncsi rá, mit írnak rólunk, valamint a párharcról a spanyol lapok, kattintson IDE, csatárunk, Franck Boli várakozásait a mérkőzésről pedig IDE kattintva olvashatja el!
A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.
Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.
Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.
Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.
A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.
Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.