2019. szeptember 22.
Kilencgólos győzelmet aratott a kis Fradi
A Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában 9-0-s győzelmet aratott a Soroksár.

Ahogy a Ferencváros, úgy a Soroksár is nyugati túrán vett részt vasárnap délután. Lipcsei Péter csapata a Vas megyei másodosztályban szereplő Nádasddal találkozott a Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában, ahol végül nagy különbségű győzelemmel zárta a mérkőzést.

Nem kellett sokat várni az első gólra, hiszen már a 4. percben megszerezte a vezetést a Soroksár, elsőként Lipcsei Krisztián volt eredményes. Negyedórával később Huszák Tamás növelte a vendégek előnyét, majd az első félidő végén Csernik Kornél és Pölöskei Péter is betalált, így 4-0-val mehettek pihenni a felek.

A második játékrészben húsz perc alatt jegyzett még három találatot a Sori: Pál András, Pölöskei Péter másodszor, illetve Farkas II Balázs lőtt újabb gólokat. A 80. percben Pölöskei számára összejött a mesterhármas, azaz saját maga harmadik, csapatának pedig a nyolcadik gólja. A végeredményt a csereként beálló Ladányi Gergő állította be négy perccel a rendes játékidő vége előtt.

A Soroksár legközelebb jövő hét vasárnap lép pályára, az NB II-ben a második helyezett Siófok lesz az ellenfele.

A Fradi szerdán játszik a Magyar Kupában, ellenfele az Iváncsa lesz.

Magyar Kupa, 1. forduló

Nádasd FC–Soroksár 0-9

Soroksár: Abu - Völgyi, Frőhlich, Lipcsei, Farkas II, Csernik (Kópis), Molnár (Ladányi), Huszák, Pál (Rozsáli), Takács, Pölöskei

Gólszerzők: Pölöskei (3), Lipcsei, Farkas II, Csernik, Huszák, Pál

Cikkajánló

„Pénzt ritkán láttunk, de küzdöttünk az aranyért!”

A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

Robbie Keane: Mindig többet, és többet akarok

A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.

Tökéletes tekerések, bombagólok, fejesek a szezonban

Nézze meg videós összeállításunkban a Fizz Liga 2025/26-os szezonjának mind a 67 Fradi-gólját - VIDEÓ!

Ilyen volt a Fradi Élményműhely első féléve

Sportolj és tanulj velünk nyáron is a Fradiban!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin