Két és fél esztendeje, a magyar és az izraeli labdarúgás két ikonikus csapata, a Fradi és a Maccabi Tel-Aviv budapesti Európa Liga-selejtezője előtt a Fradi Múzeumban tartott közös megemlékezést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az FTC. Az esemény után a két szervezet közösen karolta fel az egykori legendás játékos és edző, a második világháború idején az ellenállás tagjaként emberek százainak életét megmentő, 1945 februárjában emiatt mártírhalált halt Tóth Potya István emlékét.
A közös kezdeményezés eredményeképpen Tóth Potya István halálának 76. évfordulója után nem sokkal, 2021 február 16-án posztumusz kitüntetésben részesült, hivatalosan is elismerték, mint embermentőt. A Wallenberg emlékparkban tartott megemlékezéssel egybekötött táblaavatásról a FradiMédia stábja is beszámolt.
A FradiMédia egy különleges alkotással is tiszteleg a legenda emléke előtt. A kisfilmben, amelyet a Fradi TV február 23-ai, jövő keddi adásában láthatnak először, megszólal Szegedi Péter sporttörténész, Tóth Potya István unokája és dédunokája, valamint az egykori jóbarát és sorstárs Kertész Géza unokája is. Az ő segítségükkel mutatjuk be Tóth Potya életét, amelyben természetesen a futball is főszerepet játszott.
Az alábbi videóban a jövő keddi Fradi TV-ben debütáló kisfilmből láthatnak exkluzív ízelítőt.
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint a játékosok mindent beleadtak a vasárnap esti derbin.
Labdarúgócsapatunk vezetett, végül 2-2-es eredményt ért el az Újpest ellen az OTP Bank Liga 7. fordulójában.
A derbi napján a SUPERZ. x Fradi – 36 parfüm 30 százalék kedvezménnyel lesz kapható.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Borbély Balázs szerint, ha sikerül az utóbbi időkben mutatott teljesítményt elérni, szép derbink lesz.
Csapatkapitányunk az első derbijét a mai napig nem felejtette el, és örül hosszú veretlenségi sorozatunknak.
Férfi labdarúgócsapatunk középpályása 11 év után léphet pályára újra derbin a Ferencváros színeiben.
Férfi labdarúgócsapatunk szurkolói meccsjegyre váltható utalványt vásárolhatnak.