2021. november 7.
Sima siker Kisvárdán. Élen a Fradi!
Peter Stöger csapata 4-0-ra idegenben verte a Kisvárdát, és újra vezeti a bajnokságot.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Kisvárda vendégeként lépett pályára az NB I 12. fordulójában. Peter Stöger alaposan, nyolc helyen is változtatott a hétközi, Celtic elleni UEFA Európa Liga mérkőzésen pályára küldött kezdőcsapaton: a kapuba visszatért Dibusz, a védelembe Wingo, Kovacevic és Cabraja került be Somália, Blazic és Civic helyére, a középpályán Besic és Loncar vette át Vécsei és Laidouni helyét, előttük pedig Zachariassen, Uzuni, Marin és Ryan Mmaee rohamozta a Kisvárda kapuját.

I. félidő

Mi indítottuk útjára a labdát, de az első helyzet a hazaiakhoz volt köthető, Melnyik lövése azonban nem találta el a kaput. A 11. percben ismét a Kisvárda veszélyeztetett, miután Camaj egy labdaátvétel követően fordult a kapu irányába, a tizenhatoson kívülről eleresztett lövését Dibusz oldalra ütötte.

A 17. percben mi is támadásba lendültünk: Cabraja balról beívelt labdáját Uzuni próbálta a kapu irányába fejelni, de blokkolt a védelem, majd pillanatokkal később Zachariassen ismételt, de Dombó bravúrral védett. Két perccel később Wingo próbálkozott kapásból, de amerikai védőnk nem találta el a kaput.

Jó iramot diktáltak a csapatok, mindkét oldalon voltak helyzetek. A 27. percben Wingo beadását Cabraja lőtte a kapu irányába, de Loncar beletette a lábát, így a labda védhetetlenül vágódott Dombó kapujába (0-1). A gól után magasabb fokozatra kapcsoltunk, szinte azonnal ott voltunk újra a hazai kapu előtt. A 30. percben Marin nagyszerűen vette észre a középen üresen álló Zachariassent, aki szembefordult a védelemmel, majd passzolt a balján érkező Cabrajának, aki erőből lőtte volna középre a labdát, de blokkolt a védelem.

A 35. percben egy a hosszú oldalra ívelt szabadrúgást Prenga fejelt volna középre, és a társak ugyan lemaradtak, de a labda a kapuban kötött ki. A kisvárdai öröm azonban nem tartott sokáig, mert a videóbíró visszanézte az esetet, és les miatt érvénytelenítették a találatot. Akárcsak a meg nem adott gólnál, úgy a félidő hajrájában is Prenga fejét keresték a társak egy balról elvégzett szabadrúgásnál, de Dibusz jól mozdult ki a kapujából és lehúzta a labdát.

Az első játékrész hosszabbításában ugyan még próbálkozott a Kisvárda, de helyzetig nem jutott el, így Stjepan Loncar első bajnoki góljával 1-0-s előnnyel mentünk a pihenőre.

II. félidő

A fordulás után nem kellett sokat várni az első helyzetig, amikor egy felívelés után Camaj vette célba Dibusz kapujét, de magyar válogatott hálóőrünk magabiztosan védett. Két perccel később ismét a Kisvárda került helyzetbe, ám Mesanovic lövése centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot, majd pillanatokkal később Melnyik távoli löketét is Dibusz hárította.

Sorra jöttek a veszélyesebbnél veszélyesebb hazai kísérletek, de csapatkapitányunk mindannyiszor bravúrosan védett. Az 54. percben Leoni belépője után Wingo maradt a földön, és miközben amerikai védőnket ápolta az orvosi stáb, a videóbíró a lehetséges piros lapot mérlegelte. Végül Farkas játékvezető is kiment megnézni az esetet, aki a visszajátszás után felmutatta a pirosat a kisvárdai védőnek.

A kiállítás után is támadásba lendült a Kisvárda, de a 62. percben Camaj elől Samy Mmaee mentett. Egy perccel később Peter Stöger kettőt is változtatott: Cabraja helyett Civic érkezett, míg Besic helyét Vécsei vette át. A 65. percben egy csodásan felépített támadás után Wingo készítette le a labdát az érkező Zachariassennek, aki egy igazítás után tüzelt, de lövése középre ment, így Dombó könnyedén hárított.

Az utolsó bő húsz percre kettőt cseréltek a hazaiak is: Camajt Asani, míg Karabelovot Simovic váltotta.

A 70. percben Vécsei felpassza után Zachariassen továbbított sarokkal mesterien Uzuninak, aki a kapussal szemben nem hibázott, meglőtte a második Fradi-gólt (0-2). Alig három perccel később ismét a mieink örülhettek: Marin passzolt Ryan Mmaee-nak, aki szintén sarokkal tette vissza a németnek, aki elegánsan emelt a kapuba (0-3).

A hajrába lépve a hazaiak kettőt, a mieink hármat változtattak. A Kisvárdában Bumba és Zlicic kapta meg a lehetőséget Navrétil és Mesanovic helyén, míg a Ferencvárosban Botka, Laidouni és Zubkov lépett pályára Wingo, Marin és Zachariassen helyett. Hét perccel a rendes játékidő vége előtt Ötvös helyett Nagy érkezett.

Az utolsó percekben sem vettünk vissza, mindent megtettünk az újabb gólért. A 88. percben egy labdaszerzés után Laidouni indult meg, majd három a kettő elleni létszámfölényben mentünk a hazai kapu felé, végül Ryan Mmaee kapta a labdát, aki ballal lőtt, de Dombó védett. Egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt: egy nagyszerű jobboldali Zubkov-megmozdulás után az ukrán támadó lekészítette a labdát Uzuninak, aki egy higgadt csel után magabiztosan lőtt a kapuba (0-4).

A mieink szebbnél szebb gólokat lőve, kiütéses, 4-0-s győzelmet arattak a Kisvárda vendégeként, melynek köszönhetően ismét vezetik a bajnokságot.

Férfi labdarúgás, NB I, 12. forduló
Kisvárda – FTC 0-4 (0-1)

Kisvárda, Várkerti Stadion

Kisvárda: Dombó – Hei, Prenga, Cirkovic, Leoni – Melnyik, Karabelov (Simovic, 67.) – Navrátil (Bumba, 77.), Ötvös (Nagy, 83.), Camaj (Asani, 67.) – Mesanovic (Zlicic, 77.)
Vezetőedző: João Janeiro

FTC: Dibusz – Wingo (Botka, 78.), Kovacevic, S. Mmaee, Cabraja (Civic, 63.) – Besic (Vécsei, 63.), Loncar – Zachariassen (Zubkov, 79.), Uzuni, Marin (Laidouni, 78.)– R. Mmaee
Vezetőedző: Peter Stöger

Sárga lapok: Karabelov (30.), illetve Besic (42.)

Piros lap: Leoni (57.)

Gólok: Loncar (27.), Uzuni (70., 90.), Marin (74.)

Cikkajánló

Dibusz: „Tudtuk, hogy nagyítóval figyelnek minket”

Visszatérő kapusunk szerint jól reagáltunk a Kisvárda elleni mérkőzésen – VIDEÓ!

Stöger: „Élvezték a fiúk a meccset"

Vezetőedzőnk sajtótájékoztatón értékelt a Kisvárda vasárnapi legyőzését követően.

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin