Bajnoki címvédő és listavezető labdarúgócsapatunk az NB I 18. fordulójában a Kisvárda otthonába látogatott. Sergei Rebrov változtatás nélkül ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, melyet egy héttel korábban, a Paks elleni 4-0-s győzelem alkalmával.
I. félidő
Az 5. percben Tokmac tette ki a szélre Lovrencsicsnek, a lapos beadás azonban a kapusnál kötött ki. Ezután Isael emelte be a labdát a tizenhatoson belülre, de nem talált társat. A 16. percben Civic egy megelőző szerelést követően nagy iramban megindult a kapu felé, Isaelt hozta játékba, aki éles szögből nem tudta jól eltalálni a labdát. Majd Tokmac ívelt át pontosan Zubkovnak, aki Lovrencsicsnek készített le, a beadás után Sigér nem tudott lőni.
A 30. percben jött az áttörés: egy kisszöglet után Tokmac Isaelhez továbbított, a beadásba a nagy kavarodásban Boli tudott a legjobban beleérni, így megszereztük a vezetést! Rögtön ezután Zubkov tartotta meg a labdát, majd Tokmac fölé lőtt. Öt perccel a félidő vége előtt Hej a tizenhatosunk jobb sarkáról lőtt, ezt még védte Dibusz, de a labda Obradovic elé került, aki közelről nem hibázott és egyenlített. Három percre rá Zubkov próbált válaszolni, de Dombó fogta a labdát.
II. félidő
A 49. percben Isael szabadrúgását Blazic fejelte kapura, de Dombó fogta a labdát. Ezután Tsoukalas kínálata meg egy távoli lövéssel Dibuszt, de nem okozott gondot kapusunknak a hárítás. Nem sokkal később Zubkov 23 méteres bombája pattant le a védelemről. Egy újabb Isael-szöglet után Otigba fejelt fölé. A 61. percben visszatérése óta először lépett pályára bajnokin Somália!
Egy szöglet után Somália nem találta el a labdát, de így Zubkov ollozós mozdulattal lőhetett, ám a kapus fogta. A 75. percben Civic beadására Boli érkezett, de túl gyors volt és alászaladt a labdának. Egy perccel később Tokmac ment középre a szélről, de a bal alsóra tartó lövés Dombónál kötött ki. Varga beállása után rögtön szabadrúgást lőhetett, de lepattant a sorfalon.
A 84. percben Haratin passza után Varga harcolt ki tizenegyest! Isael állt oda, aki a kapust a másik irányba küldve, a bal alsóba lőtt, ezzel újra mi vezettünk! Két perccel a rendes játékidő vége előtt Lucas lövése után mentett szögletre Dibusz.
Csapatunk tehát a hajrában szerezte meg a győzelmet érő gólt!
NB I, 18. forduló
Kisvárda-FTC 1-2 (1-1)
Kisvárda: Dombó – Melnyik, Rubus, Beiros, Hei – Karasyuk (Viana, 46.), Lucas – Obradovic (Sassá, 61.), Bumba, Tsoukalas - Grozav (Gosztonyi, 87.)
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Otigba, Civic (Heister, 83.) – Sigér (Somália, 61.), Haratin – Zubkov, Tokmac (Varga, 83.), Isael – Boli
Sárga lap: Hej (27.), Melnyik (69.) Lucas (82.), Lovrencsics (86.)
Gól: Obradovic (40.), illetve Boli (29.), Isael (85.)
Éppen ezért elégedett volt játékosaival, hogy győzni tudtak Kisvárdán.
A derbi napján a SUPERZ. x Fradi – 36 parfüm 30 százalék kedvezménnyel lesz kapható.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Borbély Balázs szerint, ha sikerül az utóbbi időkben mutatott teljesítményt elérni, szép derbink lesz.
Csapatkapitányunk az első derbijét a mai napig nem felejtette el, és örül hosszú veretlenségi sorozatunknak.
Férfi labdarúgócsapatunk középpályása 11 év után léphet pályára újra derbin a Ferencváros színeiben.
Férfi labdarúgócsapatunk szurkolói meccsjegyre váltható utalványt vásárolhatnak.
Gólok, akciók, érzelmek, 3-0-s siker a bajnoki címvédő otthonában - VIDEÓ!