35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az UEFA Európa Liga főtábláján a svéd bajnok Malmö együttesét fogadta a sorozat ötödik fordulójában. A mieink a Dibusz – Makreckis, Cissé, Gartenmann, Ramírez – Abu Fani, Maiga - Saldanha, Kady, Traoré – Varga B. kezdővel álltak fel. Pascal Jansen legénysége két győzelmet aratott eddig a találkozóig az UEL-ben, és egy újabb siker nagy lépést jelenthetett a továbbjutás felé.

I. félidő
Saldanha lövése nyitotta a mérkőzést, ám nem volt veszélyes a kísérlet, majd kapufát fejeltünk, de lesről. Nem álltunk le, Ramírez távolról lőtt, ezt Friedrich védte. Szélsőnk ezt követően remekül ugratta ki Traorét a bal oldalon, aki pazarul tálalt a középen futó Varga Barnabás elé, akit a kirohanó kapus elütött a tizenhatoson belül, jogos büntetőhöz jutottunk, a sértett pedig nem hibázott (1-0)! Sőt, alig pár perc kellett a magyar válogatott támadó duplázásához, aki ezúttal egy finom csel után ballal lőtte ki a jobb sarkot (2-0).

Támadónk így öt meccs után már öt gólnál járt a sorozatban, korábban kettőt lőtt a Dinamo Kijevnek és egyet a Tottenhamnek. A 16. percben a Malmö is tizenegyeshez jutott, Botheim szépített (2-1). Éledezett a svéd bajnok, Dibusznak nagyot kellett védenie a 22. percben Christiansen helyzeténél, a félidő második felére egyértelműen kiegyenlítettebbé vált a meccs. Hosszú idő után, a 41. percben Saldanha okos lövésénél már emelték szurkolóink a hangjukat, ám a labda elkerülte a jobb kapufát, maradt a 2-1 a szünetre.
II. félidő
Ezt a játékrészt is kiválóan kezdtük, Kady labdát szerzett a középpályán, majd meg sem állt a tizenhatos előteréig, minden védőjét faképnél hagyta, és okosan tekert ballal a jobb sarokba (3-1). Hat perccel később zárkózhatott volna a Malmö, de Dibusz megmentett minket a második vendég találattól. A 62. percben Saldanha helyére Kristoffer Zachariassen érkezett.

A 70. percben ismét Dibusz bravúrja kellett egy távoli vendég kísérlet után, érezhetően a Malmö mindent feltett egy lapra, egymás után végezték el a pontrúgásokat a kapunk irányába, amelyekből többször veszélyeztettek. A 73. percben Mohamed Ali Ben Romdhane váltotta harmadik gólunk szerzőjét, Kadyt. Ezután rögtön megszületett a negyedik Fradi-gól. Egy szabadrúgás után francia védőnk, Ibrahim Cissé fejelt a svéd kapuba (4-1). Varga Barnabás közel volt a harmadik góljához, de a lövést blokkoló védő lábán lelassult labdát Friedrich meg tudta fogni. A hajrában még Szalai Gábor, Alekszandar Pesics és Philippe Rommens is beállt Cissét, Vargát és Abu Fanit váltva.
Több helyzet már nem volt, a mieink a Dinamo Kijev után a Malmőnek is négy gólt lőttek, és csapatunk ezzel zsinórban harmadik sikerét aratta az UEFA Európa Liga főtábláján,így nagyon közel került a továbbjutáshoz, hiszen a 36 csapatos tabellán a 11. helyen áll öt fordulót követően. A sorozatban legközelebb a PAOK otthonában lépünk pályára december 12-én, csütörtökön 18.45-től. Most vasárnap pedig jöhet a bajnoki derbi az Újpest otthonában!
Férfi labdarúgás,
UEFA Európa Liga
FTC - Malmö FF 4-1 (2-1)
Ferencváros Stadion, 18.891 néző. V.: Aghayev (azeri)
FTC: Dibusz – Makreckis, Cissé (Szalai, 86.), Gartenmann, Ramírez – Abu Fani (Rommens, 86.), Maiga, Saldanha (Zachariassen, 62.), Kady (Ben Romdhane, 73.), Traoré – Varga B. (Pesics, 86.)
Vezetőedző: Pascal Jansen
Malmö: Friedrich – Stryger (Skogmar 82.), Rösler, Zatterström, Busanello – Pena (Thelin, 66.), Johnsen – Rosengren, Christiansen (Loukili, 82.), Bolin (Gudjohnsen, 87.) – Botheim (Berg, 82.)
Vezetőedző: Henrik Rydström
Sárga lapok: Varga B. (68.), illetve Stryger (15.)
Gólok: Varga B. (8., 11.), Kady (53.), Cissé (74.), illetve Botheim (18.)
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!