Az NB I-be a tavalyi idény végén feljutó Kecskemétben folytatja pályafutását játékosunk, Katona Máté, aki kölcsönben erősíti majd az újonc csapatot.
Katona Máté súlyos sérülését követően került csapatunkhoz az MTK-tól. A 25 éves labdarúgó még 2021 telén érkezett hozzánk, majd felépülését követően fiókcsapatunkban, az NB II-es Soroksárban játszott, összesen 20 mérkőzésen, amelyeken két gól és egy gólpassz fűződött a nevéhez. Katona részt vett a mieink mindkét idei nyári edzőtáborában, ahol fontos tapasztalatokkal gazdagodhatott.
A következő szezont pedig a további fejlődés és a rendszeres játéklehetőség érdekében az NB I-es Kecskemétnél fogja tölteni. Katona Máté teljesítményét az idény során folyamatosan nyomon fogjuk követni.
Marco Rossi tartalékként Lisztes Krisztiánt is beválogatta a nemzeti együttes keretébe.
Harminc százalékos kedvezménnyel vehetik meg a Fradi x Cornavin 34. bajnoki órát.
A DVSC elleni mérkőzés alkalmával minden eladott jegy után 100 forintot adományoztunk a Mentor Alapítványnak.
Varázsolja zöld-fehérbe monitorját az újabb kupatavaszt elért együttesünk csapatfotójával!
Töltse le a Fradi Appot és próbálja ki a kiterjesztett valóságon alapuló bajnokavató animációnkat a derbin.
Dejan Sztankovics és Mohammed Abu Fani mondta el várakozásait a Paks elleni MOL Magyar Kupa-döntőről.
Május 19-én, vasárnap 20.15-től fogadjuk az Újpestet, majd sor kerül az ünnepélyes bajnokavatásra.
A sajtó munkatársai május 17., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a vasárnapi bajnokira.