
Egy pillanat alatt változott meg körülöttünk a világ. Az emberi élet, az egészség védelme ma talán még fontosabb, mint volt valaha. Ezekben a nehéz időkben szeretnénk, ha továbbra is támogatnák kedvenc klubjukat, a Ferencvárosi Torna Clubot. Az FTC igyekszik önnön erejéből úrrá lenni a világjárványt kísérő és követő gazdasági nehézségeken. Nincs könnyű dolgunk. A koronavírus-járvány különösen sújtja, sújtotta Európát, a mi kontinensünket. Magyarország megnyerte a járvány elleni első csatát. De ez a „háború” még nem ért véget és ez a küzdelem gazdasági áldozatokkal is jár.
Az FTC előreláthatóan nem fog tudni annyi pénzből gazdálkodni, mint korábban. Reméljük, de nem tudjuk, hogy szponzoraink közül mennyien tudják a jövőben is biztosítani az eddigi támogatást. Szurkolóink bíztatására számíthatunk, de jelenlétükre nem. Az MLSZ döntése alapján folytatódnak a 2019/2020-as bajnokság küzdelmei, a szezon azonban zárt kapuk mögött fejeződik be. Ez azt jelenti, hogy előreláthatólag a szezon utolsó 5, még előttünk álló hazai mérkőzését – jelen állás szerint - nézők nélkül kell lejátszanunk. Ez együtt jár a bevételek jelentős csökkenésével.
Mindannyian azt reméltük, hogy a bajnokságot befejezhetjük és a legfontosabb mérkőzésekre visszatérhetnek csodálatos szurkolóink a lelátókra. Senki nem szereti azt, amikor nézők nélkül kell futballmeccset rendezni, azonban jelenleg ez az egyetlen módja annak, hogy megállítsuk a koronavírus terjedését. Ez a forgatókönyv a szurkolóknak és a kluboknak sem ideális, de még mindig jobb, mintha nem lenne futball. A Ferencvárosi Torna Club elveszti egyik jelentős bevételét és a jelenlegi helyzetben komoly gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie. Az elmúlt hetekben a szurkolóinktól számos támogató és buzdító levelet kaptunk, melyben felajánlják segítségüket, jelzik, hogy nem igénylik a visszatérítést a jegyük vagy bérletük árából. A Ferencvárosi Torna Club minden olyan szurkolójának, aki rendelkezik érvényes szezonbérlettel, vagy megvásárolt jeggyel, de annak árát nem kéri vissza, örök hálával tartozik és köszönetét fejezi ki!
Akik úgy döntenek, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben mégis visszakérik a jegyek árát vagy a bérletek zártkapus meccsekre eső, arányos ellenértékét – a szurkolói kártyára való utalás formájában -, azoknak jelen közlemény közzétételét követő 15 napon belül ezt az igényüket vagy a jegypenztar@fradi.hu címen, vagy postai úton a klub címére (Ferencvárosi Torna Club, 1091 Budapest, Üllői út 129.) küldött levélben kell jelezniük a nevük, kártyaszámuk megadásával és az igény közlésével. Az e-mail tárgyában vagy a borítékon kívül, kérjük, tüntessék fel feltétlenül a Visszatérítés szót.
A koronavírus járvány okozta helyzetben is tiszta szívből köszönjük szurkolóink támogatását és türelmét, ami méltóképpen bizonyítja, hogy a Fradi Család tagjai a mostani, nehezebb időkben is összetartanak!
Férfi labdarúgócsapatunk szabad délutánt kapott, a játékosok pedig meg sem álltak a hegy tetejéig – GALÉRIA!
A BL-selejtező második fordulójának visszavágóját július 30-án, 20.00-tól rendezik a Groupama Arénában.
Fiatal védőnk kölcsönben a finn élvonalban szereplő AC Oulu együttesében folytatja pályafutását.
Kristoffer Zachariassen döntötte el a cseh FC Trinity Zlín elleni felkészülési találkozót – VIDEÓ!
Az ausztriai edzőtáborban Zachariassen gólja döntött a javunkra a csehek ellen 1-0-ra megnyert...
26 éves saját nevelésű kapusunk kölcsönben a DVSC-nél tölti a 2025/26-os szezont.
Jonathan Levi remekül kijön új csapattársaival és élvezi a közös munkát Robbie Keane vezetőedzővel – INTERJÚ!
Szerdán 16.40-től várja önt Gyömbér Gábor és Dzurják József a FradiMédia hivatalos Youtube-csatornáján.