
Együttesünk nehéz mérkőzésen 1-0-ra nyert a Honvéd ellen hazai pályán, Böde Dániel a 83. percben döntötte el a három pont sorsát. Fontos győzelem volt a szombati, mivel a MOL Vidi vereséget szenvedett a Puskás Akadémia ellen, így nyolcpontosra növeltük az előnyünket a tabellán.
A találkozón csapatunk rengeteg helyzetet kidolgozott, a 90 perc során 21 (!) lövési kísérletünk volt, ebből nyolc el is találta a kaput, ám egy kivétellel nem volt szerencsénk – vagy Gróf Dávid védett bravúrral, vagy a kapufa mentette meg a kispestieket a góltól.
Nagy volt a labdabirtoklási fölényünk, 64 százalékban nálunk volt a labda, 491 sikeres passzt hajtottunk végre. Ennek az egyik fő letéteményese Sigér Dávid volt, ő adta a meccsen a legtöbb sikeres passzt (71-et), a legtöbb sikeres támadópasszt (48-at), volt egy kulcspassza, valamint egy veszélyes lövése is.
Teljesítményével kiérdemelte a forduló legjobbja címet, mivel ő érte el a legnagyobb InStat-indexet (297-est) a fordulóban, azaz neki lett a legmagasabb a teljesítménymutatója az InStat statisztikai elemzőrendszer alapján.
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a statisztikák alapján Fernando Gorriaran is, aki nagy kedvvel futballozott szombat este. Neki volt a hétvégén a teljes NB I-es mezőnyben a legtöbb győztes párharca (17/15-öt megnyert), vele szemben szabálytalankodtak a legtöbbet (8 alkalommal), és ő mutatta be a legtöbb sikeres cselt, tíz alkalomból kilencszer is megverte egy az egyben ellenfelét!
Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.
Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.
Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.
November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.
A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.
Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.
Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.