2022. december 25.
Kupagyőztes, kupagyőztes!
Ünnepi cikksorozatunk második részében felidézzük a 24. kupagyőzelem felé vezető út 2022-es állomásait.

A megyei első osztályban szereplő FC Hatvan 9-0-s, valamint a szintén megyei ligás VSK Tököl 7-0-s legyőzését követően a MOL Magyar Kupa előző kiírásának első, 2022-es játékapján is alacsonyabb osztályban rangsorolt ellenféllel találkoztunk, február 9-én az akkor még NB II-es Vasas FC került az utunkba. Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a kapuban Dibusz Dénes helyett Bogdán Ádámnak szavazott bizalmat, a további posztokon viszont nem rotált. A várakozásoknak megfelelően a kezdetektől uraltuk a meccset, Botka Endre góljával ráadásul már a 9. percben sikerült megszereznünk a vezetést.

A Fradi fölénye a folytatásban sem hagyott alább, a 2-0-s végeredményt végül Ryan Mmaee alakította ki a 78. percben. Következhetett a negyeddöntő, ahol újabb fővárosi rangadó várt ránk!

Az elődöntőért vívott összecsapás a korábbiakhoz hasonlóan egy meccsen dőlt el, a találkozót 2022. március 1-jén rendezték a Bozsik Arénában. Egy korai gól is elégnek bizonyult a Budapest Honvéd legyőzéséhez – Tokmac Nguen találatával nyertünk, így 2017 után készülhettünk újra kupaelődöntőre! A kispestiek elleni meccs után gólszerzőnk kimondta azt, ami addig sem volt titok: játékosaink a 2021/2022-es idény kezdetétől nagyon motiváltan álltak a MOL Magyar Kupához, hiszen sokaknak ez volt az egyetlen cím, ami hiányzott a magyarországi sikerlistáról.

A fináléba jutásért a másodosztályú ETO FC Győrrel kellett megvívnunk. Április 20-án, Győrben csaptak össze a csapatok – Franck Boli és Kristoffer Zachariassen góljával már az első játékrészben 2-0-ra vezetett a Ferencváros, amely a papírformát érvényesítve magabiztosan, 4-1-re győzte le ellenfelét. A másik ágon Paks–Újpest-mérkőzést rendeztek. Némi meglepetésre a tolnaiak kerültek ki győztesen abból a párharcból, így bár a hőn áhított derbi nem jött össze, mégis ragyogó futballünnepre volt kilátás a Puskás Arénában.

A nemzeti stadionban rendezett döntőre már magyar bajnokként állhatott ki az FTC, így az alig fél éve irányító Sztanyiszlav Csercseszov rövid időn belül a második címét szerezhette meg Magyarországon. A két csapat tizenkét nappal korábban játszott bajnokijához képest (melyet az FTC 2–1-re megnyert Pakson) mindkét oldalon alaposan megváltozott a kezdő tizenegy, Sztanyiszlav Csercseszov és Bognár György egyaránt öt-öt helyen változtatott. A mérkőzés remek hangulatban kezdődött, mintegy 40 ezer szurkoló gyűlt össze a Puskás Arénában.

A lelátón túlnyomó többségben lévő Fradi-tábor legnagyobb örömére Kristoffer Zachariassen 16 perc után előnyhöz juttatta a Ferencvárost, így az addig is extázisban szurkoló tömeg érthetően nem csillapodott. Hamarosan meg is duplázhattuk volna az előnyt Franck Boli révén, sőt, Carlos Auzqui is betalálhatott volna (lövése a kapufán csattant) az első félidőben. Egyértelműen uraltuk a meccset.

Előnyünket a folytatásban is őriztük, ahogy peregtek a percek, úgy vált egyre biztosabbá, hogy 2017 után újra megnyeri a hazai kupasorozatot a Fradi – a klubtörténet során 24. alkalommal. Ezt bebiztosítva a hajrában Franck Boli két lehetőségét is gólra váltotta, így a végeredmény 3-0 lett. Kupagyőztes bajnokcsapat lett a Ferencváros, amely 2016 után duplázott ismét!

Sorozatunk december 26-án, hétfőn folytatódik az UEFA Európa Liga H-csoportjának megnyerésével foglalkozó résszel!

Cikkajánló

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin