Jó hírt kaphattak a Fradi-szurkolók szerdán délután, a Liverpoollal Bajnokok Ligája-győztes és angol bajnok guineai válogatott Naby Keitát elengedte a német Werder Bremen, így az egyéves kölcsönszerződése után immáron végleg a Ferencvárosi Torna Club játékosa lett. A középpályás nagyon örült, hogy a továbbiakban is a Fradit szolgálhatja, amely sokat segített neki pályafutása gödörbe kerülése után.

A csapat egy edzéssel készült a másnapi, dán Midtjylland elleni találkozóra, a délután a töltődésé volt. Este már felröppent a hír, a szakmai stáb elgondolkodott rajta, hogy a spanyolországi, sokkal kellemesebb időjárásban jobb lenne pár nappal tovább készülni, mint az otthoni hidegben. Ez a változtatás végül a dánok elleni 1-1-gyel zárult utolsó edzőmérkőzés előtt lett hivatalos. A találkozón egyébként megszületett 2026 első Fradi-gólja, az új igazolásunk, az argentin Mariano Gómez szerezte egy szabadrúgás utáni fejesből. 
Pénteken egy tréning szerepelt ismét a programban, az eddigi legmelegebb idő fogadta a La Manga-i Football Center pályáján csapatunkat. A szakmai stábból páran ugyan hazautaztak, de az edzés ennek ellenére teljes gőzzel zajlott, igaz a csütörtöki edzőmeccsen többet játszók regenerálódhattak. Hétvégén további edzések szerepelnek a programban, felkészülési mérkőzésünk már nem lesz.
A keret hétfőn délután repül haza Budapestre, hogy folytassa a felkészülést a január 22-ei, Panathinaikosz elleni UEFA Európa Liga-találkozóra.
@fradimedia Camp life🏓 #football #fyp #training #levi #fy ♬ How deep is your love - 𝑻𝒐𝒏𝒚
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a ZTE elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
A török bajnokság legutóbbi bronzérmese nem ismeretlen ellenfél a Ferencváros számára az Európa Ligában.
Erőnléti edzőnk a sűrű programról, a terhelésről és a Trabzonspor elleni célokról is beszélt.
A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.
Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.
Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.