2019. július 19.
Lemásoltuk a múlt heti edzőmeccs eredményét
Csapatunk 6-0-ra győzött a Kozármisleny elleni péntek esti felkészülési mérkőzésen az FTC-MVM Sportközpontban.

A Ludogerec elleni visszavágó után és a Valletta meccs előtt labdarúgócsapatunk edzőmeccset játszott az NB III-as Kozármisleny ellen. Ahogy múlt héten a Siófok ellen, ezúttal is leginkább azok a játékosaink kaptak több játéklehetőséget, akik a Bajnokok Ligája-párharc során nem, vagy kevés időt töltöttek a pályán.

A háromszor harminc percig tartó találkozó első játékrészében domináltunk, a vendégek elvétve jutottak át a mi térfelünkre, sok gólhelyzetet tudtunk kialakítani. A helyzetekből végül nem született gól, többször bravúrral védett a Kozármisleny kapusa. (0-0)

A második harminc perc elején Sergei Rebrov hármat is cserélt, Csonka András, Silye Erik és Danylo Ihnatenko szállt be a játékba. A nagy nyomás ezúttal már gólokban is megmutatkozott. Davide Lanzafame két gólt szerzett, először jobbal átemelte a kapust tíz méterről, majd öt perccel később egy szöglet után közelről a hálóba fejelt. Mikalai Sihnevich és Marten Wilmots álltak be a padról, utóbbi mindössze hat perce volt a pályán, amikor a tizenhatos sarkáról gyönyörűen becsavarta a labdát a kapu jobb felső sarkába. (3-0)

Az utolsó játékrészre Szécsi Gergő váltotta a kapuban Grófot. Összességében egyik kapusunknak sem akadt sok dolga, de amikor játékba kellett avatkozniuk, mindig magabiztosan tették. A gólszerzés terén ismét erősnek bizonyultunk: előbb Mikalai Sihnevich csúsztatott a kapuba Bőle beadása után, majd Varga Roland tekert egyet szabadrúgásból, végül ismét Sihnevich talált be, és ezzel be is állította a 6-0-s végeredményt.

„Szemmel láthatóan a játékosok jól érezték magukat a pályán, hajtottak, kifutották magukat. Jó meccsünk volt, tetszett, amit a fiúktól láttam. Hogy a mai meccs tapasztalatai alapján fogok-e változtatni a kezdőcsapaton? Azt majd szerdán meglátják” – nyilatkozta Sergei Rebrov a FradiMédiának.

 

A következő fordulóban a máltai Valletta FC együttesével csapunk össze, jegyeiket beszerezhetik a BL-összecsapásra személyesen, a Groupama Arénánál (H-P.: 10.00-18.00; Szo.: 9.00-16.00) vagy online.

FTC–HR-Rent Kozármisleny 6-0

FTC: Gróf – Botka, Frimpong, Leandro, Civic – Sigér, Spirovski – Szerető, Bőle, Varga – Lanzafame. Csereként beállt: Csonka, Silye, Ihnatenko, Sihnevich, Wilmots, Szécsi

Gólszerzők: Lanzafame (2), Sihnevich (2), Wilmots, Varga

Cikkajánló

Leltár miatt három napra bezár a Fradi Shop

A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.

Stefan Pánik: Lenny rengeteg tapasztalatot fog szerezni

Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.

"Remélem, hogy a történet még csak most kezdődik"

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

Osváth a kezdőben, bombagólokkal jött a siker

Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.

Gyorsan fogynak a helyek a nyári Fradi Élménytáborban

A Fradi és a Creative Science táborai a nyári szünetben is izgalmas programokkal várják a gyerekeket.

Ilyen volt a Fradi első edzése Borbély Balázzsal

Június 9-én, kedden megkezdődött a munka a kerettagoknak az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Ringbe (is) száll a nagysikerű Álombajnokság!

A tavaly elindított kezdeményezés révén közel 200 hátrányos helyzetű gyermek sportolhat - VIDEÓ!

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin