Labdarúgócsapatunk a 0-0-ra végződött litvániai mérkőzés után augusztus 29-én, csütörtökön 20.00-kor fogadja a Suduvát az EL playoff-körének visszavágóján. Lovrencsics Gergő szerint hatalmas lehetőség előtt állunk.
- Teljes elánnal készülünk, hiszen az elmúlt 15 év legnagyobb meccse előtt állunk. Tudjuk, mekkora lehetőség ez a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak. Mindent megteszünk a győzelemért, ez a kötelességünk. Az év legfontosabb mérkőzése vár ránk, az EL kapujában állunk, mindenkinek meg kell szakadni a pályán, a szívünket, lelkünket ki kell tenni. Harcot várok, mindegy, hogyan, de tovább kell jutnunk – mondta Lovrencsics Gergő.
Csapatkapitányunk fontosnak tartja a szurkolók szerepét is, illetve egy kéréssel is fordult hozzájuk.
- Nagyon nagy pluszt jelent a hazai pálya, egy fantasztikus szurkolótábor áll mögöttünk – folytatta Lovrencsics. - Szeretnénk boldoggá tenni őket, hiszen ez azt jelentené, hogy elértük a célunkat és mi is boldogak lehetünk. A nehéz pillanatokon átsegít majd a hangulat, a stadion atmoszférája. Azt kérjük tőlük, hogy ugyanolyan lelkesen és sportszerűen buzdítsanak minket, mint eddig. Az első perctől az utolsóig mindenkire szükség lesz, mert ez csak együtt sikerülhet!
Férfi labdarúgócsapatunk szurkolói meccsjegyre váltható utalványt vásárolhatnak.
Gólok, akciók, érzelmek, 3-0-s siker a bajnoki címvédő otthonában - VIDEÓ!
Megvan férfi labdarúgócsapatunk derbi utáni programja a hazai bajnokságban.
Kövesse a FradiMédia TikTok-csatornáját, hogy öné lehessen az értékes ajándék.
Labdarúgócsapatunk szeptember 12-én elkezdi szereplését a MOL Magyar Kupa aktuális kiírásában.
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője értékelte az ETO FC 3-0-s legyőzését.
Férfi labdarúgócsapatunk mindkét félidőben gólt szerezve 3-0-ra nyert az ETO FC vendégeként a bajnokságban.
Az Újpest elleni hazai rangadón változatos és érdekes programsorozattal készülünk szurkolóinknak.