Harminchatszoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 3-1-es vereséget szenvedett a Nyíregyháza ellen hazai pályán a Fizz Liga 14. fordulójában. A találkozó után vezetőedzőnk osztotta meg gondolataiat a sajtó munkatársaival.
- Mondtam a fiúknak a lefújás után, hogy az nem lehet, hogy csak a nagy csapatok ellen akarnak teljesíteni. Bárki ellen, minden egyes mérkőzésen meg kell mutatni. Most nem érdemeltünk semmit, nem láttam szívet, küzdeni akarást. Az ellenfél viszont az első perctől kezdve dominált, mindent megtettek a győzelemért, és meg is érdemelték azt. Mindhárom gólunkat bedobásból kaptuk, valószínűleg személyi változtatásokra lesz szükség. Az első két gól is így született, és miután szépíteni tudtunk, amit nem érdemeltünk meg, egyből kaptunk még egy gólt bedobásból. Nem tudom, hogy mi a megoldás, de elmondom még egyszer, hogyha nem változnak a dolgok, személyi változtatásokat kell eszközölnünk - mondta Robbie Keane.
A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.
Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.
Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ
Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.