Sűrű a február vége bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunknak, miután a bajnokság mellett a Magyar Kupában és az Európa Liga-rájátszásában is érintett a Ferencváros. A héten ráadásként három mérkőzést is játszunk, amelyek mindegyikén a győzelem a cél. A Fizz Liga 23. fordulójában, hétfőn este az MTK Budapest otthonában vendégeskedünk.
A Ludogorec elleni razgradi találkozó után Robbie Keane elmondta, lesznek változások a kezdőben, így az ír mester a Varga - Szalai, Gómez, Raemaekers - Osváth, Acolatse, Júlio Romao, Zachariassen, Corbu - Gruber, Kovacevic kezdőt küldte a pályára a 230. örökrangadón.
I. félidő
Az időjárás is kegyes volt a csapatokkal, a zöld-fehér szurkolók pedig teljesen megtöltötték a vendégszektort, amely nem meglepő, csapatunk a legutóbbi nyolc mérkőzésen veretlen maradt a mostani házigazda ellen. Az első tíz percben a helyzeteink többsége a bal szélről indult, Elton Acolatse sebességére nem volt megoldása az MTK védelmének. A beadások azonban nem voltak pontosak, így lövésig nem jutottunk el. Negyed óra elteltével aztán életjeleket mutatott a hazai csapat, a szögletek pedig hordoztak magukban veszélyt bőven. Az első gólra egészen a 34. percig kellett várni, ekkor egy hosszan előre ívelt labdára jött ki Hegyi a kapujából, Beriashvili azonban elfejelte társa elől a labdát, amit így Franko Kovacevicnek már csak az üres kapuba kellett helyeznie (0-1). Ez volt horvát csatárunk harmadik gólja a bajnokságban, az ETO és az Újpest után. Ez a gól pedig újabb lendületet adott csapatunknak, egyértelműen átvettük a mérkőzés irányítását.
II. félidő
A második játékrész hatalmas zuhéval indult, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ért véget. Egy szöglet után Raemaekers elé került a labda, lövés azonban mellé szállt. Gruber viszont remekül találta meg Acolatset, aki a tizenhatoson belülre érve pontosan tekert a hosszúba, a tehetetlen Hegyi mellett (0-2). Téli igazolásunknak ez volt az első gólja a Ferencvárosaban, eddig csak a gólpasszok terén jeleskedett.

A folytatásban érkeztek a friss emberek mindkét oldalon, nálunk Yusuf és Madarász kaptak közel fél órát. Utóbbi pedig gyorsan meg is hálálta a bizalmat. Gruber lövését még bravúrral védte Hegyi, a kipattanót azonban fiatal középpályásunk gólra váltotta (0-3).

Az utolsó tíz percben az MTK a szépítés jegyében kitámadott, ez pedig lehetőséget adott néhány újabb vendég helyzetre. A mai meccsen a kezdőbe jelölt Varga Ádám végül nem úszta meg kapott gól nélkül, a rendes játékidő vége előtt Jurek révén szépített (1-3).
Az eredmény már nem változott, így csapatunk magabiztosan, 3-1-re megnyerte a 230. örökrangadót.
A Ferencváros legközelebb február 26-án, csütörtökön 18:45-kor a Ludogorec csapatát fogadja hazai pályán az UEFA Európa Ligában.
Férfi labdarúgás, Fizz Liga, 23. forduló
MTK Budapest - FTC 1-3 (0-1)
MTK Budapest: Hegyi – Varju, Beriashvili, Kádár, Vitályos (Kovács P. 71.) – Horváth (Bognár 62.), Szépe (Zeljkovic 62.) - Molnár, Németh H., Kerezsi (Jurek 71.), Polievka (Németh K. 62.)
FTC: Varga - Szalai, Gómez (Makreckis 71.), Raemaekers - Osváth, Acolatse (O'Dowda 78.), Júlio Romao, Zachariassen (Rommens 78.), Corbu (Madarász 65.) - Gruber, Kovacevic (Yusuf 65.)
Sárga lapok: Szépe (41.), Németh H. (69.), Németh K. (72.), Beriashvili (79.) ill. Corbu (39.), Osváth (76.)
Gól: Jurek (88.) ill.Kovacevic (34.), Acolatse (58.), Madarász (75.)
A három gól története, amire szurkolóink is örökre emlékezni fognak - VIDEÓ!
Születésnapi interjú sportigazgatónkkal, aki a Braga elleni sikerről és az ünnepi Fradi-mezről is beszélt.
Kanikovszki és Joseph gólja mellett sok nagy helyzete is volt a Fradinak. Íme! - VIDEÓ
A Sofascore statisztikai oldal három Fradi-játékost jelölt az UEL nyolcaddöntőjének heti álomcsapatába.
Egy követéssel és egy emojival Fradi-sálat és egy kutyaágyat nyerhet az Instagram-oldalunkon.
Szülővárosában, Celldömölkön éli aktív nyugdíjas életét korábbi csatárunk, aki nem érzi magát 70 évesnek.
Ingyenes meccsnézés március 18-án a Groupama Aréna B szektora alatti kerengőn. Szurkolói kártya kötelező!