2020. május 9.
Magabiztos győzelem az első edzőmeccsen
Férfi labdarúgócsapatunk szombaton 4-1-re legyőzte az MTK Budapestet felkészülési mérkőzésen.

Nyolc hét, 56 nap - pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk legutóbb bajnoki mérkőzést játszott. Noha most szombaton nem tétmérkőzésen, hanem felkészülési meccsen léptünk pályára az új idénytől ismét az élvonalban szereplő MTK Budapest ellen, a párharc fontos mérföldkő volt a közelgő újrakezdés szempontjából.

I. félidő

Sergei Rebrov vezetőedző csapata rögtön az elején magához ragadta a kezdeményezést, a 3. percben Gastón Lodico jobboldali beadását blokkolták, kettővel később pedig Michal Skvarka tört volna kapura, ám lesen megállították. Kezdeti fölényünk hamar góllá érett, a 8. minutumban ugyanis megszereztük a vezetést: egy szép labdaszerzés után Isael sarokkal továbbított Lodicónak, aki jobbal a jobb alsóba lőtt (1-0).

A középkezdés után minden ott folytatódott, ahol abbamaradt. Két perccel később már 2-0-ra vezettünk, miután Botka Endre jobb oldali beadására Skvarka érkezett remekül. Légiósunk fejjel volt eredményes (2-0).

A vendégcsapat első helyzete a 14. percig váratott magára, akkor Bognár István lövését védte Dibusz Dénes. A folytatásban is inkább a mi akaratunk érvényesült a pályán, tíz perccel később viszont újra Bognár veszélyeztetett. Első lövése kapufát talált, másodjára pedig megint kapusunk védett. Először ezt követően szakították meg a játékot ivószünet miatt.

Amikor már úgy tűnt, hogy kissé magunkra húztuk az MTK-t, megszületett az összecsapás harmadik gólja is: támadásunk Isaeltől indult, aki Somáliának továbbított, régi-új játékosunk pedig Skvarkának passzolt. Skvarka elfektette a kapust, majd az alapvonalról nagyon higgadtan passzolt Franck Bolihoz, aki nem hibázott, így 29 perc után már 3-0-ra vezettünk!

Gólra góllal jöttünk, Boli remek továbbítását a bal alsóba célzó Botka Endre váltotta gólra a 31. percben (4-0). A szünetig tovább növelhettük volna az előnyt, ám az állás már nem változott.

 

II. félidő

Vezetőedzőnk a második játékrészre „sorcserét” hajtott végre, Sergei Rebrov a Gróf - Lovrencsics, Otigba, Frimpong, Heister - Sigér, Csonka - Zubkov, Vécsei, Tokmac – Sihnevich összetételű együttesnek szavazott bizalmat. Alig hárompercnyi játékot követően Tokmac továbbított remek mozdulattal Eldar Civic felé, aki középre lőtt, ám kísérletét blokkolták.

Kisvártatva szépített ellenfelünk, Baki Ákos egy balról beívelt szögletet követően fejjel vette be Gróf Dávid kapuját (4-1).  A találat után megint az MTK tudott helyzeteket kialakítani, a 60. percben Gróf hatalmas védése, öttel később pedig Abraham Frimpong mentése kellett ahhoz, hogy ne zárkózzon közelebb a rivális. A hajrá újabb ivószünettel kezdődött, majd a 72. percben Gróf-bravúrokkal folytatódott. A második 45 percre beálló kapuvédő Vass jobb oldali lövését védte nagy bravúrral, majd a kipattanót követően is mentett.

Volt helyzetünk a végjátékban is, a 78. percben például Vécsei Bálint és Oleksandr Zubkov remek összjátéka után csapatkapitányunk, Lovrencsics Gergő veszélyeztetett. A végeredmény viszont eddigre már kialakult: korai góljainknak köszönhetően összességében magabiztos játékkal nyertük meg 4-1-re az újrakezdést követő első edzőmérkőzésünket.

Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés

FTC–MTK Budapest 4-1 (4-0)

FTC-MVM Népligeti Sportközpont, zárt kapuk mögött.

FTC I. félidő: Dibusz - Botka, Blazic, Leandro, Civic - Haratin, Somalia - Isael, Skvarka, Lodico – Boli

FTC II. félidő: Gróf - Lovrencsics, Otigba, Frimpong, Heister - Sigér, Csonka (Ramadan, 85.) - Zubkov, Vécsei, Tokmac - Sihnevich

Gólszerző: Lodico (8.), Skvarka (10.), Boli (29.), Botka (31.), illetve Baki (58.)

Cikkajánló

Minden teszt negatív, újra együtt edz a csapat - videó!

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk együtt készül az NB I május 23-i folytatására.

Nagy VVK-siker az első tv-s meccsen - A Hét Meccsei I.

A Hét Meccsei rovatunkban ezúttal egy 1996-os, egy 5-0-s és egy nagy VVK-sikerre emlékezünk vissza.

Dibusz Dénes: „Meg kell szereznünk a 31. bajnoki címet”

Hosszabbító kapusunk jól érzi magát a Fradiban. Beszélt a következő időszak céljairól is – videó!

Dibusz Dénes hosszabbított!

Labdarúgócsapatunk válogatott kapusa, Dibusz Dénes továbbra is a Ferencvárost erősíti!

Hivatalos: íme, a hátralévő fordulók menetrendje!

Férfi labdarúgócsapatunk számára május 23-án, szombaton folytatódik az NB I 2019/2020-as idénye.

A 22. kupagyőzelmünk - A Hét Meccsei II.

A Hét Meccsei rovatunkban ezúttal a 22. kupagyőzelmünket és két MTK elleni sikert is felidézünk.

Lovrencsics: „Mindenkit feldob mentálisan a folytatás”

Csapatkapitányunk, Lovrencsics Gergő egy különleges jubileumról is beszélt.

A klubalapító unokájának páratlan életútja

Dr. Springer Miklós és készülés az érettségire a Fradi TV legújabb adásában.

Otigba: „Igyekszünk jól reagálni a körülményekre”

Védőnket az elmúlt hetek történéseiről és a bajnokság folytatásáról kérdeztük.

Varga Roland nemes gesztusa – itt az új Zöld és fehér!

Megjelent az FTC életmód és sportkultúra magazinjának legújabb száma, a májusi Zöld és fehér!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin