2023. június 20.
Magyar–litván tippverseny - Kapusok csatája
Labdarúgócsapatunk mindkét kapusedzője egyetértett abban, hogy nem Litvánia a ma esti Eb-selejtező esélyese.

34-szeres bajnok férfi labdarúgóink javában edzőtáboroznak Ausztriában, ahol – a Bajnokok Ligája-sorsolás mellett – természetesen mindenki figyelemmel kíséri a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplését is. A kedd esti Litvánia elleni találkozó különösen pikánsnak ígérkezik, már csak azért is, mert a Fradinak van egy egykori magyar és egy korábbi litván válogatott kapusedzője.

„Magabiztos győzelmet várok, ez nem is kérdés” – szögezte le Balogh Tamás, aki szerint csapatkapitányunk, Dibusz Dénes – miként az eddigi két Eb-selejtezőn, úgy – ma sem kap majd gólt. „Remek formában van, láthattuk a montenegrói összecsapáson is. Az itthoni meccs azért más lesz, itt már egyértelműen támadóbb futballt kell bemutatnunk.” – tette hozzá a nemzeti csapatban háromszor szereplő „Tonó”.

Szanyiszlav Csercseszov stábjának másik fontos tagja Gintaras Stauce, aki korábban 61 alkalommal őrizte a litván válogatott kapuját.

„Nehéz meccs lesz mindkét fél számára, és ugyan nem gondolom, hogy Litvánia nyerni fog, de bízom benne, hogy sikerül egy döntetlent elérni. Természetesen mi más szemmel is nézzük ezt a meccset, hiszen a magyar kapuban ott lesz Dibusz Dénes, akit jól ismerünk. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is magabiztos teljesítményt fog majd nyújtani.”

Kapusedzőinket arra kértük, szám szerint is tippeljék meg, mi lesz a kedd esti találkozó végeredménye, Balogh Tamás 3-0-s hazai sikert, míg Gintaras Stauce 1-1-es döntetlent vár.

A Puskás Arénában rendezendő Magyarország-Litvánia Eb-selejtező kedd este 20:45-kor kezdődik. A mieink eddig két találkozót játszottak: előbb hazai pályán 3-0-ra vertük Bulgáriát, majd 0-0-s döntetlent értünk el Montenegróban, így jelenleg – az eddig hibátlan Szerbia mögött – 4 ponttal a csoport 2. helyén állunk.

Nézze élőben a meccset és támogassa az Albert Alapítványt!

Ahogy azt már szurkolóink megszokhatták, ezúttal is élőképes közvetítéssel készülünk minden edzőtábori barátságos mérkőzésünkre. A találkozók megtekintéséhez nem kell mást tennie, mint bejelentkezni felhasználói fiókjával a meccsjegy.fradi.hu oldalon, majd befizetni a meccsenkénti 250 forintos támogatói díjat.

Újdonság az elmúlt felkészülési időszakokhoz képest, hogy a mérkőzések nem csak élőben lesznek követhetőek, hanem utólag is visszanézhetőek lesznek a meccsjegy.fradi.hu oldalon, szintén 250 forintos díjért.

Fontos kiemelni, hogy a 250 forintos regisztrációs díj meccsenként értendő, és vagy az élő közvetítésre, vagy az utólag felvételről - akár többszöri - visszanézésre szól.

Az összeggel az Albert Flórián Labdarúgó és Utánpótlás Sportalapítványt támogatja, amelynek tevékenységéről ITT olvashat.

Cikkajánló

Videón a debreceni győzelmünk kulcspillanatai

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 28. fordulójában nyert a DVSC vendégeként.

Robbie Keane: „Volt néhány kemény szavam a szünetben”

Labdarúgócsapatunk debreceni győzelme után vezetőedzőnk elárulta, mi hozta meg a sikert a második félidőben.

Corbu duplájával fontos győzelem Debrecenben

Férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra nyert a DVSC otthonában a bajnokság 28. fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVSC ellen is

Vasárnap 16:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Robbie Keane: „Az intenzitás és a minőség a kulcs!”

Vezetedzőnk elmondta, mit vár el csapatától a DVSC elleni vasárnapi rangadón.

Tippeljen, és nyerjen egy bluetooth hangszórót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Bamidele Yusuf érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Madarász Ádám bevállalta: ő lett a válogatott kapusa!

Az FTC középpályása az U19-es nemzeti csapat Szlovákia elleni Eb-selejtezőjén még védett is – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin