2022. március 24.
Kimaradtak a helyzetek, szerb győzelem a Puskásban
Botka Endre 80, Vécsei Bálint 10 percet játszott az év első válogatott mérkőzésén.

Idei első mérkőzését vívta a magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este, az ellenfél a 2022-es, katari rendezésű világbajnokságra készülő Szerbia volt. A mieink a vb előtt, a júniusban kezdődő Nemzetek Ligájára gyakoroltak, Magyarország Angliával, Olaszországgal és Németországgal találkozik majd az NL-ben. Marco Rossi szövetségi kapitány a keretében szereplő három FTC-játékos, Dibusz Dénes, Botka Endre és Vécsei Bálint közül Botkára számított kezdőként a csak idegenlégiósokkal kiálló szerbek ellen, kapusunk és középpályásunk a kispadon kezdte az összecsapást.

Eleinte a vendégek tűntek kezdeményezőbbnek, de az első lehetőség a házigazda előtt adódott a 8. percben. Akkor Szalai Ádám passza után Sallai Roland futott el a jobb szélen, majd adta vissza a labdát a tizenhatoson belül érkező Szalainak, aki közelről fejelt, ám a szerb kapus, Vanja Milankovic-Savic védeni tudott. Azonban az akció közben már lendült a partjelző zászlaja.

Hamarosan hasonló jelenetek játszódtak le a magyar kapu előtt is. Védőnk, Botka Endre elfejelte a labdát, amely sajnos az éppen üresen álló Filip Kostic elé pattant – a szerb játékos óriási gólt lőtt, azonban ekkor hiába gyújtottak azonnal örömtüzeket a vendégszurkolók, a szlovák játékvezető, Filip Glova Botka ellökése miatt érvénytelenítette a találatot. Az ellentámadásból Sallai lőtt tízről, de Savic-kapus hárított.

Az első játékrész feléhez érve válogatottunk többet birtokolta a labdát, viszont a kapuk nem forogtak veszélyben, a mezőnyben zajlott a játék. A 35. percben Gulácsi Péter kapuja előtt pörögtek fel az események: Aleksandar Mitrovic lövése után Gulácsi még védett, a menteni igyekvő Nagy Zsoltról azonban bepattant a labda. Mivel Mitrovic kezét is érintette a játékszer, percekig állt a játék, a videóbíró vizsgálta is a szituációt, végül viszont érvényesnek ítélték a találatot, amellyel Szerbia megszerezte a vezetést (0-1).

Hamarosan esélyünk nyílt az egyenlítésre, de Szalai próbálkozása elkerülte a kaput. Egygólos hátrányban mehettünk szünetre.

Marco Rossi nem cserélt a félidőben, a szerbek ellenben három új játékost is pályára küldtek. Ismét a vendéglátó együttes előtt adódott az első lehetőség, Sallai Roland lőhetett a kapuval szemből, 18 méterről, de nem találta el azt. Az 59. percben beállt Bolla Bendegúz és Gazdag Dániel is, a következő 10 perc pedig szinte eseménytelenül telt.

A 70. minutumban egy balról kibontakozó szerb támadást sikerült megúszni Botka blokkolása nyomán, hamarosan azonban ezt a jelenetsort is visszanézték a videóbíró segítségével. Másodjára már nem ítéltek ellenünk. Közben újoncokat avatott válogattunk, Styles Callum és Ádám Martin ugyanis először léphetett pályára a nemzeti csapatban. A vége előtt 11 perccel Sallai Roland lőhetett 18-ról, de kevéssel célt tévesztett.

A hajrában beállt Vécsei Bálint, Botka Endrét viszont lecserélte Marco Rossi. Ezt követően egy gyors támadás végén a debütáló Styles Callum vette célba a kaput közelről, balról, de a szerb kapusnak nem kellett védenie. A legnagyobb helyzetünk mégis a rendes játékidő hosszabbításában alakult ki, miután Schäfer András szólója és kapufás lövése után a kipattanót Szoboszlai Dominik lőhette rá az üres kapura, azonban nem talált kaput. A kirúgást követően véget is ért a játék, noha Magyarország nem játszott alárendelt szerepet, egy lehetőségével sem tudott élni, így 1-0-s vereséggel kezdte a 2022-es esztendőt.

Folytatás egy újabb felkészülési mérkőzéssel március 29-én, kedden, akkor Észak-Írország lesz a magyarok ellenfele idegenben.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország–Szerbia 0-1 (0-1)

Budapest, Puskás Aréna. Játékvezető: Filip Glova (szlovák)

Magyarország: Gulácsi – Botka (Kecskés, 80.), Lang, Fiola – Nego (Bolla, 59.), Schäfer, Nagy Á. (Gazdag, 59.), Nagy Zs. (Styles, 71.) – Sallai (Vécsei, 80.), Szalai Á. (Ádám M., 71.), Szoboszlai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Szerbia: V. Milinkovic-Savic – Veljkovic (Racic, 77.), Nastasic (Terzic, 65.), Pavlovic (Mitrovic, 55.) – Lukic (Radonjic, a szünetben), Gudelj – Zivkovic (Jovic, a szünetben), Tadics, S. Milinkovic-Savic, Kostic (Ristic, a szünetben) – A. Mitrovic. Szövetségi kapitány: Dragan Sztojkovic

Sárga lap: Schäfer (66.), Gazdag (87.)

Gólszerző: Nagy Zs. (35., öngól)

Cikkajánló

Robbie Keane: „Ez az a mérkőzés, amire mindenki vár”

Vezetőedzőnk fontos tanácsot adott a derbire készülő futballistáknak.

Retronap a kerengőn a derbi napján

Számtalan programmal és tematikus aktivitásokkal várjuk szurkolóinkat a 246. derbin a Groupama Arénában.

Magyar válogatott játékost igazoltunk

A nemzeti csapatunkban háromszor pályára lépő jobbhátvéd Osváth Attila a Paksi FC-től érkezik klubunkhoz.

Itt a tavaszi keret az Európa Ligára!

Férfi labdarúgócsapatunk sorozatban a negyedik európai kupatavaszára készülhet. Íme a frissített UEL-keret!

Kihagyhatatlan derbi-ajánlat: féláron az idegenbeli mez

Az Újpest elleni bajnokink során a Macron fekete idegenbeli mezünket szerezhetik be 50% kedvezménnyel.

Ludogorec-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról!

FTC–Ludogorec: indul a jegyértékesítés!

Február 9-én 14 óráig az éves, a tavaszi bérletes vagy az UEL-bérlettel rendelkezők vehetik meg jegyeiket.

Hurka kóstolás Gómezzel és vicces kvíz a női kézisekkel

A Fradi TV legújabb adásában cuki, új rovatunk is debütál, de fotózunk is egy kicsit.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin